
Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig – emelte ki a magyar honvédelmi miniszter hétfőn, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál mondott ünnepi beszédében.
2014. október 06., 18:082014. október 06., 18:08
Hende Csaba kiemelte: a tizenhárom aradi vértanúra emlékezve azt sem felejtjük el, hogy a magyar nemzet újjászületett azáltal, hogy hajlandó volt harcolni a közös jogok védelmében.
A honvédelmi miniszter felidézte: a Batthyány-kormány kiváló politikusai rohamléptekben építették ki a magyar államot. A kezdetben a honvédelmi tárcát is felügyelő Batthyány irányításával nyár végére felálltak az első honvédzászlóaljak, amelyek már szeptember végén „jelesre vizsgáztak” Pákozdnál. Gróf Batthyány Lajos mindig a béke és a megegyezés útját járta – mondta a Hende Csaba, hozzátéve: tárgyalni indult, de nem hallgatták meg, letartóztatták, majd „gyáva és aljas módon kivégezték” az osztrákok.
Hende Csaba úgy fogalmazott: a nemzet sohasem felejtette el hőseit. Nevük mindig a szabadságot jelentette, és reményt adott a legsötétebb órákban is – tette hozzá Hende Csaba. Hozzátette: a jelenlegi nemzedék feladata, hogy felhasználva a kor által nyújtott lehetőségeket, megtalálja a gyarapodás, a továbblépés útjait mindenki számára.
„Így jöhet létre az az erő, a szabadság ereje, amely minden időben képes megtartani a nemzetet” – emelte ki a miniszter, hozzáfűzve: „mindenkivel szövetkezünk a jó akarat, a kölcsönös érdek és a közös értékek szellemében, de senki által sem hagyjuk magunkat kihasználni, vagy önös érdekek nevében leckéztetni\".
A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezés a történelmi zászlók bevonulásával kezdődött. Majd néma főhajtással Magyarország első miniszterelnökének emlékhelyénél koszorúkat helyeztek el.
Idén a központi ünnepségek reggel 9 órakor a Parlament előtti Kossuth téren kezdődtek, ahol katonai tiszteletadás mellett Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország lobogóját. A központi rendezvények mellett országszerte számos vidéki településen, valamint a határon túl is tartottak megemlékezéseket, gyertyagyújtást, illetve koszorúzást.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!