
Fotó: Boda L. Gergely
Az oktatási minisztérium internetes oldalán (www.edu.ro) már megtalálható az új tanügyi törvénytervezet, melyet a nyilvános megvitatás érdekében tett közzé a bizottság.
2010. március 22., 15:582010. március 22., 15:58
2010. április 08., 19:112010. április 08., 19:11
Fotó: Boda L. Gergely
Az Országos Tanügyi Egyezményt – amely az új oktatási törvénytervezet egyik legfontosabb kiindulópontja – az összes politikai párt, valamint 22 nem kormányzati szervezet képviselői is aláírták. Az irat hozzávetőleg két hétig szerepel a minisztérium honlapján, melyet a nyilvános megvitatás tükrében majd újra tárgyal a kormány.
Az új tanügyi törvénytervezet változást hozhat az oktatás struktúrájában, ugyanis az általános iskola tíz osztályból állna, ezzel egy időben pedig az egyetemi képzésben bevezetnének egy úgy nevezett felkészítő évet – nyilatkozta a sajtónak Daniel Funeriu, oktatási miniszter. Amint arról már korábbiakban is beszámoltunk a diákok felvételi vizsgamenete is módosulna, ugyanis a jövőben áttérnének az interdiszciplináris vizsgáztatásra, mely szerint az összes tantárgyból összevonva kell bizonyítaniuk a diákoknak. A kötelező heti óraszámok is módosulnak majd: az általános iskolában 25 óráról 20 órára csökkennek, míg a középiskolában az eddigi 30 kötelező óra helyett 25 tanórát vezetnek be.
Az iskolák pénzellátása is változik – tájékoztatta a sajtót az oktatásügyi miniszter. Az új törvénytervezet értelmében három finanszírozási formát határoztak meg a tanintézmény irányultságának és teljesítményének megfelelően. Újdonságnak számít az is, hogy az intézményeket érintő fontos kérdésekben – például a tanárok kinevezésében – az iskolák vezetősége dönthet.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!