
Fotó: Nagy D. István
A román nemzeti ünnep előtt két nappal, november 29-én szervez utcai megmozdulást Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete.
2014. május 14., 20:062014. május 14., 20:06
2014. május 14., 20:062014. május 14., 20:06
A polgáriak két héttel ezelőtt még december elsején a Mihai Viteazul terén szerették volna megtartani rendezvényüket azzal a céllal, hogy emlékeztessék a románokat, a gyulafehérvári nagygyűlésen közfelkiáltással elfogadott dokumentum autonómiát és anyanyelvi ügyintézést, igazságszolgáltatást ígér az erdélyi nemzeti kisebbségeknek, Antal Árpád polgármester azonban nem engedélyezte a megmozdulás lebonyolítását.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, a napokban egyeztettek a polgármesterrel, és abban állapodtak meg, hogy az időpontot megváltoztatják. „A célkitűzés és a helyszín nem módosul, a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul téren gyűlünk össze, hogy felhívjuk a románok figyelmét: közel száz év után sem tartják be, amit Gyulafehérváron, Erdély Romániához csatolásakor a nemzeti kisebbségeknek ígértek” – fogalmazott.
A polgári párti politikus elmondta, fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság egységesen lépjen fel ebben a kérdésben, ezért megkeresik a többi magyar szervezetet és a történelmi egyházakat is, hogy vegyenek részt a mozgósításban.
Antal Árpád polgármester korábban kijelentette, azért nem engedélyezi a Magyar Polgári Párt december elsejére tervezett tüntetését, mert az önkormányzatnak és a város lakóinak tiszteletben kell tartaniuk a román nemzeti ünnepet.
Az elöljáró ugyanakkor azzal egyetértett, hogy a románokat emlékeztetni kell az 1918. december elsején a nemzeti kisebbségek számára megfogalmazott ígéretekre. Hozzátette, a románok és magyarok közötti nézeteltérések elkerülése érdekében érdemesebb lenne új dátumot választani a román nemzeti ünnepnek.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!