
Fotó: Veres Nándor
Az eddigi legnagyobb vidékfejlesztési támogatásra számíthatnak idén a gazdák. A fiatal, negyvenéves kor alatti farmerek, akik üzemszerkezetű farmot hoznak létre, akár 50 ezer eurót is kaphatnak.
2015. január 27., 15:262015. január 27., 15:26
2015. január 27., 15:262015. január 27., 15:26
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, George Turtoi úgy nyilatkozott, hogy a februárban beinduló támogatási igénylések keretében kiemelt fontosságot tulajdonítanak az üzemszerkezetű farmokat alapító fiataloknak. „Ebben az évben, amikor az igénylések benyújtása elkezdődik, rendelkezni fogunk a múlt évi maradék pénzekkel, az idei költségvetésbe foglaltakkal, de még a 2016-os előirányzott összegek egy részével is, így ez az év lesz pénzben a leggazdagabb” – mondotta az államtitkár a múlt hétvégén.
Az előző években alkalmazott fiatal farmerek támogatásától eltérően, az idén a szubvenció összege elérheti az 50 ezer eurós nagyságrendet. Ezt két részletben fizetik majd ki a farmot létrehozó, 40 év alatti gazdának: az első részletben az összeg 80 százalékát kapja meg előlegként, a következő három vagy öt év folyamán (a növénykultúra függvényében) a fennmaradó 20 százalékot. E tekintetben még nincs végleges felosztási mód, az unióval folytatott tárgyalások még nem véglegesültek. A minisztérium öt éves időszakot ajánlana, de azzal a könnyítéssel, hogy a támogatott gazda két év után is jöhetne a maradék 20 százalékért, amennyiben az üzemtervet ennyi idő alatt teljesíti. A második részlet átvételéhez bizonyítani kell, hogy az előlegként kapott pénz legalább 20 százalékának megfelelő értékben értékesített a megtermesztett terményből.
Egy másik változás: a támogatott fiatal gazdának azon a településen kell laknia, ahol a farm működik (ez eddig nem volt feltétel). Még ez sem biztos, az Európa Tanács vélekedése szerint ezt feltételként kellene szabni a támogatás odaítélésekor – mondotta az államtitkár.
Még nem véglegesültek a támogatás odaítélésének kritériumai, de nagyvonalakban a következőkre kell számítani: a területek, parcellák tagosítása, és az is biztos, hogy mezőgazdasági szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie az igénylőnek. Érvényesülni fog az ágazati prioritás elve is. Az állattenyésztésben elsőbbséget élvez a szarvasmarha-, juh-, kecsketenyésztő, a méhész, a növénytermesztésben a zöldségtermesztő, ültető- és vetőanyag előállító, gyümölcstermesztő és magtermesztő. Figyelembe veszik a terület mezőgazdasági potenciálját is akkor, amikor a támogatás odaítéléséről döntenek. Ha valaki gyümölcstermesztő farmot akar létrehozni egy olyan vidéken, ahol a gyümölcstermesztés számára nem megfelelők a földrajzi-pedológiai és környezeti feltételek, nem kapja meg a támogatást. Igényelni következésképpen olyan környezetben érdemes, ahol hagyománya vagy potenciálja van az illető mezőgazdasági tevékenységnek.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!