
Fotó: Boda L. Gergely
Január 7-től kezdődően a román állampolgároknak nincs szükségük vízumra a 90 napnál rövidebb törökországi utazásokra – jelentette be hétfőn a külügyi tárca.
2010. január 11., 15:552010. január 11., 15:55
2010. január 11., 18:052010. január 11., 18:05
Fotó: Boda L. Gergely
A tárca hangsúlyozza, a román állampolgárok az útlevelükkel léphetnek be Törökország területére, azt tanácsolja azonban a turistáknak, hogy az útlevelük mellett legyen velük a személyi igazolványuk is, melyen személyazonossági többletadatok jelennek meg. Törökország területén a helyi rendőrök román állampolgárokat tartóztattak fel, mivel nevük megegyezett olyan személyek nevével, akik bűncselekményeket követtek el az illető állam területén.
A tárca ugyanakkor felkéri a román állampolgárokat, hogy ne hagyják el az ország területét egészségügyi-, élet- és utazási biztosítás megkötése nélkül.
A vízumkötelesség várható eltörlését már augusztus végén jelentették be Cristian Diaconescu, akkori külügyminiszter ankarai hivatalos látogatását követően. Viszont a török hatóságok most hozták meg a döntést.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!