Néppárt: Ne engedjünk ’89-ből!

Az Erdélyi Magyar Néppárt állást foglalt a romániai szociál-liberális hatalom jogállamot veszélyeztető intézkedéseivel kapcsolatosan.

2012. július 04., 20:002012. július 04., 20:00

A román szociálliberális kormánykoalíció az államfővel vívott háborújában mára már beáldozta a jogállamiságot és a demokratikus államberendezkedést is. Mindaz, ami ezen a héten történt Bukarestben – a közmédia hatalomközpontú elfoglalása, az ombudsman lecserélése, a házelnökök leváltása és az alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálására tett kísérlet – alapjaiban kérdőjelezi meg a román baloldal demokratikus elkötelezettségét.

A román publicisták által „parlamenti bányászjárásnak” nevezett alkotmányt és házszabályt felrúgó erődemonstráció a visszarendeződés irányába mutat. Bár az utcai erőszak egyelőre nincs jelen, a jelenlegi parlamenti többség által folytatott hadjárat a jogállam intézményeinek bekebelezése érekében az önkényuralom és nemzetközi elszigetelődés veszélyét hordozza. Volt már részünk ilyesmiben, Iliescu utódai – vezérük doktori disszertációgyártó gyakorlatához híven – valóban a bányászjárások logikáját másolják, és már a demokratikus változás látszatának fenntartását sem tartják fontosnak.

Csakúgy mint a kormányváltás, a jelenlegi többség akciósorozata is néhány képviselő és szenátor, a választói akaratot mellőző pálfordulásával vált lehetségessé. A román politikában intézményesült zsákmányrendszer gyakorlatának kiteljesedése ez, amely a jogszabályi határokat, kötelezettségeket a többség hatalmi-uralmi akaratának rendeli alá. Az egész ország az elszenvedője egy szűk politikai eliten belüli hatalmi átrendeződésnek.

A jelenlegi politikai válság is rávilágít arra a hiányosságra, amelynek egyértelműen szerkezeti okai vannak: Románia egy túlközpontosított állam, amelyben a korrupció mellett a totális zsákmánylogika határozza meg a politikai viszonyokat és az állam működését. A regionális közösségek érdekérvényesítő lehetőségeinek hiányában az egész ország ki van szolgáltatva a bukaresti gátlástalan elitharcok pusztító következményeinek. A megoldást csakis egy, a regionalizmus elvei alapján modernizált állam megteremtése jelentheti.

A román balliberális koalíció és az általa kimódolt diktatórikus rendszer bevezetésére tett kísérlet a 89-es forradalom, a jogállamiság és a demokrácia értékeit tagadja. Ennek az eredeti romániai szociál-liberális ámokfutásnak véget kell vetni, mielőtt még visszafordíthatatlan károkat okozna. Az eddigi kormányok dilettantizmusa, korrupciója és klientúrát kiszolgáló hatalomgyakorlása a csőd szélére sodorta az országot. Ha ezt még egy intézményesített önkényuralmi rendszerrel is tetézzük, akkor Románia végleg hátrányos helyzetbe kerül az uniós versenyben, és ennek az árát ismét a törvénytisztelő állampolgárok fogják megfizetni.

Felszólítjuk a magyar közösség parlamenti képviseletének monopóliumával rendelkező RMDSZ-vezetőket, hogy egyértelműen és határozottan határolódjanak el mindazon törvénytelen lépésektől, amelyeknek egyébként eddig cselekvő részesei voltak a keddi rendkívüli parlamenti ülésszakon. Határozottan elvárjuk, hogy szakítsanak az eddigi, a mindenkori konjunkturális többséghez csapódó gyakorlatukkal és a jogállamiság valamint alkotmányosság értékeit szem előtt tartva ne fedezzék a hatalmi többség demokrácia- és jogállam-ellenes törekvéseit.

Felszólítjuk a román parlamenti pártok vezetőit, hogy rövid távú céljaik és hatalomvágyuk miatt ne kockáztassák az ország jövőjét. Mi itt akarunk élni és itt akarunk a gyermekeinknek is jövőt biztosítani. Ezt lerombolni sem Victor Pontának, sem Crin Antonescunak nincs joga.

Éltünk meg már diktatúrát, és többet nem kérünk belőle.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos elnöksége nevében,
Toró T. Tibor elnök

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés