
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Január 1-től teszt jelleggel elindul a nemzeti virtuális tér, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok számára a magyar állam szolgáltatásaihoz és a közmédia adásaihoz (köztük a kulturális és sportközvetítésekhez) való hozzáférést – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XXI. plenáris ülése után pénteken, Budapesten.
2023. november 18., 10:222023. november 18., 10:22
A miniszterelnök-helyettes a tanácskozást lezáró sajtótájékoztatón közölte:
Úgy tekintenek a felhasználókra, mintha virtuálisan Magyarországon tartózkodnának – jegyezte meg az MTI beszámolója szerint.
Beszámolt a Welcome Office – Hazaváró elindításáról is, jelezve: nagyon könnyen követhető, interaktív és ügyfélbarát módon egy honlapon keresztül minden releváns információ megkapható angolul és magyarul egyaránt.
A fejlesztés azért is rendkívül fontos újítás, mert évente 20 ezer magyar tér haza Nyugatról – közölte.
Felidézte, hogy 2010-től alapjaiban tekintették át és gondolták újra a nemzetpolitikát, és azóta ezt „cizellálják”.
– rögzítette, hozzátéve: mindennek alapja az erős Magyarország.
Kitért arra, hogy 2010 óta az identitás megőrzés érdekében nyújtott támogatásokat megtízszerezték,
Bár a támogatásokat jelentős részben pályázati úton folyósítják, de a Máért döntése alapján nemzeti jelentőségű intézményeket is támogatnak, ilyen például a Sapientia egyetem. Semjén Zsolt 96 nemzeti jelentőségű intézmény 115 milliárd forintos támogatásáról számolt be.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Kitért az oktatási-nevelési támogatásra, amelyben 220 ezer gyermek részesül, ennek összege évente 100 ezer forint.
– ismertette, hozzátéve: a 60 milliárdos program negyedik ütemének a végéhez közeledik.
A kárpátaljai magyarság szociális támogatására 2,5 milliárd forintot biztosítanak, és ugyanekkora összeggel támogatják a kisgyermekek étkeztetését is. Összesen négyezer ottani óvodást és kisiskolást érint a program. Emellett nyolcezer személy számára biztosítanak fizetést vagy fizetés kiegészítést, hogy a magyar életet – „háború ide vagy oda” –, meg tudják őrizni Kárpátalján. Semjén Zsolt rögzítette, hogy
Kijelentette: a kárpátaljai magyarság támogatását akkor is változatlan formában fenntartják, ha kevesebb lesz ott a magyar, hogy az életminőségük ne legyen rosszabb. Kitért arra, hogy
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt közölte: a diaszpóra tanács és a Máért zárónyilatkozatainak szövege a nemzeti egységet mutatja. Ezt jó lenne látni a mindennapokban és a magyar parlament ülésein is – jegyezte meg.
„Mindkét fórum döntött arról, hogy 2024 az együttműködő nemzet éve legyen. Bárhol éljünk, erre van ma a legnagyobb szükség, ha összefogunk, bármilyen nehéz helyzet jöhet” – húzta alá az államtitkár.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
1 hozzászólás