
Fotó: Veres Nándor
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar–román kapcsolatok szempontjából döntő kérdés az emberi jogoknak – beleértve az erdélyi magyarság emberi jogainak – a tiszteletben tartása.
2012. július 31., 18:592012. július 31., 18:59
Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, az erdélyi magyarság távolmaradása a hétvégi népszavazástól nem választható el az elmúlt hónapokban jellemző politikai irányvonaltól, „a megfélemlítési politikára utaló eseményektől\". Példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyét, illetve a Székely Mikó Református Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatot. „Lehetséges az erdélyi magyarok ellen kormányozni, de nem érdemes, erről szólt a hétvégi népszavazás\" – fogalmazott Németh, aki szerint ez a magatartás visszaigazolta Tőkés László és az Erdélyi Magyar Néppárt állásfoglalását. Kitért arra is, hogy az a viszony, amely az elmúlt években Traian Băsescu román államelnök és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Fidesz és román testvérpártja között kialakult, nagyon fontos tényezője volt a román–magyar jószomszédi és szövetségesi kapcsolatoknak.
„A népszavazás végeredménye biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy ez a kapcsolat a román államelnökkel folytatódjon, és hasonló módon befolyásolja a jószomszédi kapcsolatokat\" – állapította meg. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a népszavazási kampány és a lebonyolítás megfelelt a jogállamiság kritériumainak. Németh Zsolt kiemelte: amennyiben erősödik a belpolitikai stabilitás Romániában, kialakul az „együttműködés légköre\", és a román kormány részese marad a közép-európai együttműködésnek, továbbá tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, folytatódhat a két országnak az elmúlt időszakot jellemző együttműködése. Hangsúlyozta: a szolidaritásra nagyon nagy szüksége van a régiónak, miközben fontos stratégiai kérdések dőlnek el, például az uniós költségvetéssel, a kohéziós politikával kapcsolatban, vagy mezőgazdasági, energiabiztonsági kérdésekben.
A külügyi államtitkár rámutatott: az erdélyi magyarok alapvető jogainak a tiszteletben tartása meghatározó módon formálja az elkövetkező időszakban a román és a közép-európai kapcsolatrendszert is. Utalva az őszi romániai parlamenti választásokra, hozzátette: ezt követően az együttműködésnek a bukaresti kormánnyal a fenti három szempont alapján kell kialakulnia. A magyar kormány nyitott az együttműködésre, függetlenül a román kormány összetételétől. Mint mondta, az erdélyi magyar közösségnek alapvető érdeke, hogy részt vegyen a parlamenti választásokon. „Nem látok semmilyen olyan okot, ami azt támaszthatná alá, hogy egy parlamenti vagy önkormányzati választáson a magyarok ne vegyenek részt\" – jelentette ki Németh Zsolt, aki hangsúlyozta, az erdélyi magyar közösségnek csak az lehet a célja, hogy megerősítse saját érdekképviseletét. \"A magyar kormány ennek érdekében lép fel\" – tette hozzá.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!