Német lehet belügyminiszter, magyar nem?

Bár összeférhetetlensége feloldása kapcsán néhány kérdés még tisztázatlan maradt a román koalícióban Klaus Johannis leendő kormányzati tisztsége körül, Nagyszeben polgármestere várhatóan hamarosan átveheti a belügyminisztérium irányítását. Ezáltal a német politikus lesz az első belügyminiszter Romániában, aki valamelyik nemzeti kisebbség soraiból kerül ki. A jelentős kormányzati tapasztalattal bíró RMDSZ elismeri: a belügyi, külügyi és védelmi tárca olyan „tabu" minisztériumnak számít, amely élére nem fogadtak el magyart a román partnerek.

Rostás Szabolcs

2014. február 09., 18:122014. február 09., 18:12

Először töltheti be Romániában a belügyminiszteri tisztséget valamely nemzeti kisebbség képviselője. Crin Antonescu, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pénteken jelentette be, hogy alakulata négy új tárcavezetőt jelöl a Ponta-kabinetbe, közülük pedig a belügyminisztérium élére Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolja az erdélyi légi baleset nyomán lemondott Radu Stroe helyett.

A szász politikus egy évvel ezelőtt lépett be a PNL-be, ahol rögtön megkapta az első alelnöki posztot, ezzel egy időben lemondott a Romániai Német Demokrata Fórum elnöki tisztségéről. A kormányba való kooptálásával a liberálisok erősíteni kívánják halványan teljesítő minisztereik miatt meglehetősen meggyengült pozícióikat a Ponta-kabinetben.

Johannis belügyminiszteri kinevezése az erdélyi magyarok számára azért is tanulságos, mivel mintegy másfél évtizedes kormányzati részvétele alatt az RMDSZ sohasem kapta meg a nemzetbiztonsági téren kulcsfontosságú tárcák – külügy, belügy, védelem – irányítását.

Mindez arra is utalhat, hogy a bukaresti politikai elit ma is sokkal lojálisabbnak, megbízhatóbbnak tekinti a 36 ezer főre apadt erdélyi szász közösség tagjait, mint az 1,2 milliós magyarság képviselőit.

Lemondások, leváltások
A PNL másik három tárca élén is személycserét hajt végre. Daniel Chiţoiu csütörtök esti lemondása után a pénzügyminiszteri tisztségre Eugen Nicolăescut javasolták, aki emiatt megvált az egészségügyi tárcától. Ez utóbbi megüresedett minisztérium élére a liberálisok Cristian Buşoit jelölték, aki az országos egészségbiztosítási pénztárt vezette. A gazdasági minisztérium élére Teodor Atanasiut javasolták, aki a leváltott Andrei Gerea helyét veszi át.

Amikor ennek kapcsán megkerestük Borbély Lászlót, az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a román közvélekedés 1989 óta tapasztalt alakulásának vizsgálatához a kérdést nem érdemes a belügyminiszteri tisztségre leszűkíteni.

A politikus emlékeztetett, hogy 2009-ben – a román nagykoalíció felbomlása, Emil Boc első kormányának bukása után – az RMDSZ, a PNL és a PSD Johannist javasolta a miniszterelnöki tisztségre, és senki nem háborodott fel amiatt, hogy német nemzetiségű lehet Románia kormányfője.

„Nekünk akkor is oroszlánrészünk volt a többségi társadalom mentalitásának megváltoztatásában. Persze ilyen esetben másképp merül fel egy német politikus szerepe, amiben közrejátszik az is, hogy a magyar közösség sokkal nagyobbaz erdélyi szásznál. Sajnos az évek során nem sikerült elérnünk, hogy a belügyi vagy külügyi struktúrákban országos számarányuknak megfelelő létszámban legyenek magyarok. Mindez tőlünk függetlenül a titkosszolgálatoknál már megtörtént: a hírszerzésnél vigyáznak, hogy megfelelő létszámban legyenek magyarok, amikor megfigyelnek minket\" – nyilatkozta a Krónikának Borbély, aki mindig tagja volt az RMDSZ küldöttségének, valahányszor kormányra lépésről tárgyalt az alakulat.

A politikai alelnöktől megtudtuk, korábban a szövetség felvetette már, hogy hajlandó elvállalni a belügyi vagy a védelmi tárca irányítását is, ezek azonban „tabu\" minisztériumoknak bizonyultak a magyar alakulat számára.

„Ennél tovább nem jutottunk ebben a kérdésben. Igaz, mi sem mentünk el a falig, mert éreztük a meg nem értést a román partnerek részéről. Nem kérdés, hogy egy magyar nemzetiségű politikus is kiválóan ellátná a belügyminiszteri teendőket, viszont kell még egy kis idő, amíg ezt elfogadja a román társadalom. De sohasem felejtem el Frunda György 1996-ban az RMDSZ államfőjelöltjeként tett, azóta anekdotaszámba menő kijelentését, miszerint akkor lesz Romániának magyar elnöke, amikor az Egyesült Államoknak színesbőrű. Akkor mindkettő egyformán valószínűtlennek tűnt, de lám, a tengerentúl már összejött\" – jelentette ki Borbély László, hozzátéve: Frunda személyében lehetett volna magyar igazságügy-minisztere Romániának, az RMDSZ volt szenátora azonban nem vállalta a felkérést.

Különben Johannis kinevezése nem ígérkezik simának a koalíción belül, a politikus számára ugyanis pártja kiszemelt egy pénzügyi-gazdasági kérdésekben illetékes kormányfő-helyettesi tisztséget is. Több vezető szociáldemokrata politikus azonban arra figyelmeztetett, hogy belügyminiszterként csak a nemzetbiztonságért felelhetne, ezt a területet azonban Victor Ponta egyik helyetteseként Gabriel Oprea látja el.

Nem tetszik a PSD-nek az sem, hogy Johannis nehezen hajlandó megválni a szebeni polgármesteri tisztségtől, meglebegtetve, hogy hat hónapra felfüggesztené elöljárói mandátumát. A PSD politikusaihoz hasonlóan viszont Traian Basescu államfő is emlékeztetett a hét végén, hogy az alkotmány szerint összeférhetetlen a miniszteri tárca az önkormányzati tisztséggel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés