
Nem körvonalazódik összefogás az erdélyi magyar pártok között a jövő évi európai parlamenti választások esetében, mivel az RMDSZ elutasítja az Erdélyi Magyar Néppárt által szorgalmazott koalíciót.
2013. október 22., 23:082013. október 22., 23:08
2013. október 22., 23:122013. október 22., 23:12
Nyitott kérdés továbbá, hogy indul-e az európai megmérettetésen az EMNP, illetve védnöke, Tőkés László, akiről mostanában egyre többen tudni vélik, hogy a Fidesz listáján kíván újabb brüsszeli mandátumhoz jutni.
Bár még fél év van hátra a 2014-es európai parlamenti választásokig, máris úgy fest, hogy a négy évvel ezelőtti összefogással ellentétben ezúttal nem lesz együttműködés az erdélyi magyar alakulatok között. Emlékezetes, 2009-ben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanás (EMNT) és az RMDSZ egyezsége nyomán Tőkés László – listavezetőként –, Sógor Csaba és Winkler Gyula a szövetség színeiben szerzett brüsszeli mandátumot. Azóta azonban változtatott az erdélyi magyar politikai konstelláción a tavalyi helyhatósági és parlamenti választásokon is részt vett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakulása, amelynek támogatottsága jelenleg eltörpül az RMDSZ-éhez képest, mégis versenytársat jelent a parlamenti képviselettel rendelkező szövetség számára. A néppárt az elmúlt időszakban többször kezdeményezett tárgyalást az RMDSZ-szel arról, hogy hozzanak létre koalíciót az EP-választásokra, a közös lista ugyanis mozgósítaná a romániai magyar közösséget. Annál is inkább, hogy a hatályos törvények szerint az európai megméretés esetében a pártokhoz hasonlóan a pártkoalícióknak is ötszázalékos küszöböt kell teljesíteniük.
Bár az RMDSZ a tavaly decemberi törvényhozási választáson – részben az EMNP által elvont szavazatok, részben a magyarok csökkenő szavazókedve miatt – nehezen lépte át az ötszázalékos küszöböt, a jelek szerint sem a néppárttal, sem annak védnökével, Tőkés Lászlóval nem kíván közösködni.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a napokban a Duna TV Közbeszéd című műsorában úgy reagált, hogy a szövetségnek nem feladata egyengetni Tőkés politikai karrierjét, szerinte ugyanakkor a volt püspök elmúlt hatéves brüsszeli tevékenysége „egy nagy nulla”. Borbély László, az alakulat politikai alelnöke tegnap portálunknak leszögezte: egyértelműen azt támogatja, hogy 2009-hez hasonlóan jövőre is az RMDSZ listáján induljanak az erdélyi magyar jelöltek. „Az SZKT novemberi ülésén kidolgozzuk a jelölési rendszert, amely alapján bárki gond nélkül jelentkezhet, ha tagja az RMDSZ-nek. Bárkit szívesen látunk a listán” – jelentette ki Borbély. Kérdésünkre, miszerint mi az oka, hogy elfogadhatalannak tartja a koalíciót, a képviselő úgy válaszolt: ezt a lehetőséget nem lehet kizárni, a koalíció azonban szerinte arról szólhat, hogy a többi magyar alakulat támogassa az RMDSZ jelöltlistáját. Borbély László ugyanakkor cáfolta portálunk értesülését, miszerint ő is pályázna brüsszeli mandátumra, közölve: nem fontolgatja az EP-választáson történő indulást. Eközben Tőkés a Csíki Hírlap keddi számában megjelent interjúban elmondta, jelenleg az EP-választáson való indulás valós lehetőségeinek számbavételénél tart, de még nem döntött arról, hogy melyikkel éljen. „Csak abban az esetben lehet szó közös indulásról, ha az RMDSZ és az EMNP megegyezik, koalíciót köt, és közös listán indítanak, de nem a tulipán a tulipán jegyében, hanem a tulipán a csillag jegyében. Ez az egyike azoknak a megoldásoknak, amelyek képesek volnának a jelenlegi kockázatot kiszűrni, és megint reális esélyt kölcsönöznének az erdélyi magyarságnak arra, hogy képviselete legyen az EP-ben” – nyilatkozta a lapnak az EMNT elnöke.
Aki amúgy már idén júniusban egyeztetéseket javasolt a jövő évi EP-választásokon való együttműködés kapcsán, ismertetve: saját választási részvételére több alternatíva mutatkozik, közöttük a függetlenként, erdélyi magyar koalíció jelöltjeként, de nem zárta ki azt sem, hogy egy magyarországi politikai alakulat listáján pályázzon újabb brüsszeli mandátumra. A Krónika már annak idején emlékeztetett: az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz és Tőkés közötti stratégiai partnerség ismeretében ez az alakulat csakis a nagyobbik magyar kormánypárt lehet. Miután Tőkés nemrég újfent leszögezte, kizárólagos RMDSZ-listán semmiképp sem indul, már a román média is tudni véli, hogy a volt püspök a Fidesz színeiben méretkezik meg. Ilyen értesülést közölt kedden az Adevărul napilap, amire Demeter Szilárd, az EP-képviselő központi irodájának vezetője úgy reagált: az ilyen hírek keltésében azok a politikai formációk érdekeltek, amelyek el szeretnék távolítani Tőkést az erdélyi magyarság politikusainak köréből. „Ha abban vagyunk érdekeltek, hogy az erdélyi magyarságnak minél erősebb EP-képviselete legyen, akkor egy összpárti koalíció lenne a megoldás, amihez csak politikai akarat szükségeltetik” – nyilatkozta Demeter az MTI-nek.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!