Nem állt fenn érdek-összeférhetetlenség Klaus Johannis államfővel kapcsolatban akkor, amikor Nagyszeben polgármestereként képviselte az önkormányzatot a városházának alárendelt közhasznú társaságok, a víz- és csatornázási művek, valamint a piacfelügyelet igazgatótanácsában – állapította meg szerdán jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság.
2015. január 21., 20:422015. január 21., 20:42
Mint arról beszámoltunk, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2013 áprilisában jelezte, hogy összeférhetetlenséget állapított meg Johannis esetében. Johannis bíróságon támadta meg a határozatot, 2013 szeptemberében pedig a gyulafehérvári ítélőtábla neki adott igazat, megsemmisítve az ANI határozatát.
A polgármester tagadta, hogy a helyi piacokat működtető vállalat vezetésében részt vett volna, a víz- és csatornaszolgáltató vállalat pedig szerinte olyan regionális közmű, amelyre nem vonatkozik az összeférhetetlenségi tiltás. Az ANI azonban fellebbezett, ám közben a vonatkozó, 2003/16-os jogszabályt, amely az elöljárók összeférhetetlenségi ügyeire vonatkozik, megtámadták az alkotmánybíróságon.
A taláros testület viszont decemberben úgy döntött, hogy a jogszabály nem ellentétes az alaptörvénnyel. Johannis üdvözölte az ítéletet, és közölte, bízik az igazságszolgáltatás professzionalizmusában és függetlenségében. Egyben arra szólította a politikusokat, haladéktalanul reagáljanak az igazságszolgáltatás részéről érkező felkérésekre.
Az ANI korábban számos polgármester és megyei közgyűlési elnök esetében jelzett összeférhetetlenséget amiatt, hogy az önkormányzatnak alárendelt társaságok igazgatótanácsának tagjai voltak.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!