
Fotó: Kristó Róbert
Nem lesz kihívója Kelemen Hunornak az RMDSZ április közepén tartandó kongresszusán – közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
2015. március 19., 13:282015. március 19., 13:28
A szerdán lejárt határidőig csak a szövetség jelenlegi elnöke kapott jelölést egy újabb elnöki mandátumra. Kovács Péter elmondta, Kelemen Hunort az RMDSZ 12 területi szervezete jelölte a tisztségre, és az elnök írásban közölte, hogy elfogadja a jelölést. Ezzel teljesültek a jelölés feltételei, ezt az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottsága is megállapította.
Kovács Péter elmondta, az RMDSZ alapszabályához és programjához beérkezett módosító javaslatokat március 28-ai zilahi ülésén vitatja meg a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). „A szokásjog azt mutatja, hogy az SZKT által támogatott módosítások döntő többségét a kongresszus is elfogadja” – jelentette ki a főtitkár.
Az MTI kérdésére, hogy várható-e jelentős átalakulás az RMDSZ szerkezetében, Kovács Péter elmondta: valószínűsíthető, hogy az RMDSZ jelenlegi főtitkársága visszaalakul ügyvezető elnökséggé. Emlékeztetett arra, hogy 1993-tól 2011-ig is ügyvezető elnökség szerepelt a szövetség struktúrájában, ezt a testületet alakították át főtitkársággá a Kelemen Hunort elnökké választó 2011-es kongresszuson.
Az RMDSZ Kolozsváron tartja a soron következő tisztújító kongresszusát április 17-18-án.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!