
Fotó: Razvan Chirita
A szállításügyi miniszternek jelölt Radu Berceanu kedden a parlamenti bizottságok előtti meghallgatáson kifejtette, „semmi esély arra, hogy az elkövetkező 3-4 évben” a Brassó–Bors autópálya Brassó–Marosvásárhely szakasza finanszírozást kapjon.
2009. december 22., 21:022009. december 22., 21:02
2010. január 06., 14:172010. január 06., 14:17
Fotó: Razvan Chirita
A 161 kilométer hosszú Brassó–Marosvásárhely pályaszakasz az erdélyi – Brassó–Bors – autópálya projektjének része, melynek építését a kormány a 2004-ben kötött szerződéssel az amerikai Bechtel vállalatra bízta.
2008 decemberében Berceanu bejelentette, javasolni fogja a Bechtelnek, hogy csak Marosvásárhelyig építse meg az erdélyi autópályát, a többi sztrádaszakasz építését pedig kiírják versenytárgyalásra. A Bechtel vállalattal folytatott megbeszéléseknek semmi konkrét eredménye nem volt.
A jelenlegi beütemezés szerint az északi autópályát 2013-ban kellene befejezni. Berceanu állítása szerint jövőben Romániában 101 kilométernyi sztrádát lehetne megépíteni, ha lenne megfelelő finanszírozás.
Berceanu kedden támogató voksot kapott a parlamenti szakbizottságokban újabb mandátumára a szállításügyi tárca élén. A bizottság 39 tagja támogatta szavazatával, 17 ellene szavazott, egy bizottsági tag pedig tartózkodott.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.