
Törpe vízerőmű Homoródfürdőn. Sokan tiltakoztak ellene, mégis megépült. Archív
Fotó: Farkas Antal
Többé nem fogják jóváhagyni törpe vízerőművek építését olyan helyeken, ahol azok tönkreteszik a növény- és állatvilágot – közölte szerdán Ioan Deneş vízügyi és erdőgazdálkozási miniszter a Szeben megyei Felsőporumbákon.
2018. október 17., 18:362018. október 17., 18:36
Deneş elismerte, hogy jelenleg működnek olyan törpe vízerőművek, amelyek tönkretették a flórát és faunát a környezetükben, ugyanakkor hozzátette:
– számol be az Agerpres.
A miniszter azt is elmondta, hogy egyes törpe vízerőművek közeléből teljesen eltűntek bizonyos halfajták, például a pisztrángok.
– tette hozzá.
Ioan Deneş közölte, szakértői csoport dolgozik a törpe vízerőművekre vonatkozó törvény módosításán. Jelenleg nem épülnek ilyen erőművek, és a meglévőknek is be kell tartaniuk a jövőben bizonyos környezetvédelmi szabályokat, amelyeket a kidolgozandó törvény fog megszabni – mondta a miniszter.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!