
Görögország új kormánya nem működik együtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió alkotta hitelezői trojkával, és nem kéri a nemzetközi pénzügyi mentőprogram meghosszabbítását – közölte Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter pénteken az eurócsoport elnökével Athénban tartott egyórás egyeztetés után.
2015. február 01., 17:432015. február 01., 17:43
Jeroen Dijsselbloem, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke, holland pénzügyminiszter viszont úgy fogalmazott, hogy még nincs semmilyen döntés, a felek a program február 28-ei lejártát megelőzően döntenek arról, hogy mi legyen.
Varufakisz rámutatott: a múlt vasárnap tartott parlamenti választás győztese, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) programjában nem ismeri el a jelenlegi hitelprogramot, és nem fogadja el azt sem, hogy az ország adósságát vissza lehet fizetni. Hozzátette azonban, hogy teljes mértékben együtt akar működni az európai partnerországokkal.
Dijsselbloem eközben arról számolt be, hogy az új görög kormány vezetőit arra intette, tartsák be a Görögország és az euróövezet megállapodásában vállalt kötelezettségeket. Óvott az egyoldalú lépésektől, mondván, fontos, hogy az eddig elért eredmények ne váljanak köddé. Leszögezte, hogy az eurócsoport kész támogatni Görögországot, amennyiben Görögország betartja ígéreteit.
Eközben a görög adósság elengedése ellen foglaltak állást német politikusok hétvégi sajtónyilatkozataikban. Angela Merkel a reformok folytatására szólította fel Görögországot. „Európa továbbra is szolidáris marad Görögországgal és a többi, nehéz helyzetbe jutott országgal, ha azok is kitartanak reform- és megtakarítási törekvéseik mellett” – nyilatkozta a Hamburger Abendblatt hétvégi számának a német kancellár.
„Már volt egy önkéntes adósságelengedés a magánbefektetők részéről, Görögország ennek köszönhetően több milliárdos adósságtól szabadult meg. Egy újabb adósságcsökkentésre nem látok lehetőséget” – szögezte le Angela Merkel a német kormány álláspontját, amit Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter is megerősítette a német Die Welt szombati számában megjelent interjúban.
„Egy felelős görög politikus helyében én nem kezdeményeznék vitát az adósság elengedéséről. Aki tisztában van a görög adósság szerkezetével, az azt is tudja, hogy finanszírozása 2020-ig nem jelenthet gondot” – tette hozzá. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai szerint a biztató görögországi gazdasági fejlemények tükrében az ország szuverén adóssága 2020-ra a GDP 112 százalékára csökken, „ami lényegesen alacsonyabb Olaszország jelenlegi eladósodottságánál” – mutatott rá Wolfgang Schäuble.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a hamburgi Der Spiegel lapnak kifejtette, nem lát arra utaló jeleket, hogy a görög adósság csökkentése többségi támogatást tudna kapni. Hozzátette, a maga részéről azt tartaná helyes megoldásnak, ha a törlesztési futamidő meghosszabbítására tennének ellenjavaslatot a görögöknek.
A görög központi bank adatai szerint Görögország külső adósságállománya tavaly a harmadik negyedévben több mint 412 milliárd euróra rúgott, ami a bruttó hazai termék nagyjából 175 százalékára tehető.
Ebből az államadósság az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai szerint 315,5 milliárd euróra tehető, az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) viszont 324 milliárd euróról tud. A görög államadósság több mint 40 százalékát birtokolja az EFSF, amely 141,8 milliárd eurót hitelezett több hullámban Görögországnak átlagosan 30 év futamidőre.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!