Nem kell visszafizetni a jogtalan bérpótlékot

Felmenti a hazai közalkalmazottakat a 2010 előtt jogtalanul felvett bérpótlékok visszafizetésének kötelezettsége alól az a törvény, amelyet Traian Băsescu államfő csütörtökön hirdetett ki.

2012. június 14., 19:012012. június 14., 19:01


Az úgynevezett „fiskális amnesztia” annak a közel 300 ezer közalkalmazottnak törli el az állammal szembeni tartozását, akik – a számvevőszék szerint – jogtalanul részesültek különböző pótlékokban az egységes közalkalmazotti bértörvény hatályba lépése óta. A törvényt kidolgozó RMDSZ szerint a bérpótlékokat az önkormányzatokban dolgozó közalkalmazottak jóhiszeműen, a kollektív munkaszerződések alapján, vagy jogszerű önkormányzati határozatok alapján kapták, és munkáltatóik is jóhiszeműen jártak el.

A szövetség szerint a vitát a korábbi kollektív munkaszerződések és a 2010-ben elfogadott egységes közalkalmazotti bértörvény közti ellentmondások okozták. A megyei hivatalokban dolgozó közalkalmazottak kollektív szerződéseiben többféle bérpótlék is szerepelt, amelyek együttesen akár meg is duplázhatták a nettó fizetést. Amikor a törvényi változások miatt a kollektív szerződések megszűntek, a számvevőszék szerint a pótlékok folyósítását is le kellett volna állítani, ez azonban nem történt meg. A pótlékok eltörlése helyett több önkormányzat beperelte a számvevőszéket, ám a bíróság a legtöbb esetben a pótlékok visszafizetésére kötelezte az alkalmazottakat. A számvevőszék szerint 2005 és 2008 között a közalkalmazotti bérekkel kapcsolatos költségvetési kiadások megduplázódtak. Ezen belül 2005-ben a bérek 24 százalékát, 2008-ban pedig már 32 százalékát tették ki a pótlékok. A számvevőszék jelentése szerint például a román külügyminisztériumban több mint 300 alkalmazott kapott „ritka” nyelvek ismeretéért járó 10 százalékos nyelvpótlékot, amiért németül, spanyolul, vagy olaszul beszélt.

A bérkiegészítések és pótlékok terén egyes intézmények különleges leleményességről tettek tanúbizonyságot: volt olyan hivatal, amelyben a pihenőszabadság utáni „lábadozásra” adtak bérpótlékot, másutt „őszi pótlékot” kaptak az alkalmazottak, vagy a település napja alkalmából is megítéltek maguknak prémiumot – olvasható a számvevőszék 2009-es jelentésében. Egy márciusban végzett felmérés szerint a közalkalmazottak 2009-ben és 2010-ben fejenként havi 100 és 200 euró közötti bérpótlékot kaptak jogtalanul, a számvevőszék szerint pedig átlagosan 3500 euróra rugó összeget kellett volna visszafizetniük. Ezt a tartozást törölte el a „fiskális amnesztia”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés