
Fotó: Veres Nándor
Japánsztrájkra, fehér karszalagos munkavégzésre készülnek az egészségügyben dolgozókat tömörítő néhány szakszervezet tagjai hétfőtől. Fő követeléseik anyagi vonatkozásúak.
2016. március 20., 19:252016. március 20., 19:25
A bejelentés szerint hétfőtől az összes olyan egészségügyi központban japánsztrájkolnak, ahol az alkalmazottak a Romániai Orvosi Szakszervezetek Szövetségi Kamarájának (Camera Federativă a Sindicatelor Medicilor din România – CFSMR) és a Romániai Hippokratész Szakszervezeti Szövetség (Federația Sindicală „Hipocrat” din România – FS Hipocrat) tagjai.
A két érdekvédelmi szervezet azt követeli, hogy ültessék gyakorlatba a 2010. évi 284-es számú törvénynek az egészségügyre vonatkozó egységes javadalmazási rendelkezéseit, vagyis az 1250 lejes bruttó minimálbért véve alapul az összes bérpótlékkal, beleértve a speciális munkavégzésre és a doktori státusra vonatkozó pluszpénzt is. Továbbá követelik a munkavégzés idejére és körülményeire vonatkozó normák betartását az egészségügyben dolgozó összes alkalmazott számára, a személyzethiány csökkentésével, illetve megszüntetésével. Emellett igénylik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által az orvosi szolgáltatások megtérített ellenértékének az emelését.
A Sanitas érdekvédelmi szövetség vezetősége közleményben jelezte, hogy nem ért egyet a másik két szervezet eljárásával, miszerint felhívásaikhoz a Sanitas megmozdulásain készült fotókat mellékeltek. Leszögezték, nem csatlakoznak a japánsztrájkhoz, mivel megvárják, hogy mi válik valóra Patriciu Achimaș Cadariu egészségügyi miniszter március 14-ei ígéreteiből, miszerint megoldja a rendszerben uralkodó méltánytalan helyzetet, feloldja a zárolt munkahelyeket, valamint 2016 folyamán 25 százalékkal emelkednek a fizetések.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!