
Árvaházat, idősek otthonát és kitelepített székely közösségeket támogatnak a II. Budapesti Székely Bál bevételeiből. Az eseményt február 14-én rendezi a Várkert Bazárban a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.
2015. január 18., 19:312015. január 18., 19:31
Ebben az évben a bál teljes bevételét négy székely közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a székelyudvarhelyi Református Öregotthon időseinek, az oklándi unitárius közösségnek és a Hertelendyfalvára kitelepített székely közösségeknek ajánlják fel.
A jótékonysági kezdeményezést azért indították el egy évvel ezelőtt, hogy a rendezvény erősítse és fejlessze a Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, illetve segítse a rászorulókat – írta az intézet közleményében.
A bál programja és a vacsora menüje egyaránt a székely hagyományokra épül. Az eseten a vendégek megtekinthetik a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes előadásában a Gábor Áron című táncdrámát, amelyet divatbemutató, tombola és táncprogramok követnek. A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!