
Fotó: Veres Nándor
A hézagos tájékoztatás és népszerűsítő kampányok, valamint a hosszú távú országos stratégia hiánya miatt továbbra is kevesen kötik meg a kötelező lakásbiztosítást, a tulajdonosok többségének pedig csak akkor jut mindez eszébe, amikor már bekövetkezett a baj – hívták fel a figyelmet pénzügyi szakemberek.
2014. november 25., 15:162014. november 25., 15:16
Adrian Marin, a Generali biztosítótársaság vezérigazgatója a Ziarul Financiar gazdasági lapnak elmondta: tapasztalataik szerint kizárólag a természeti szerencsétlenségek – mint az árvizek és a néhány napja az ország keleti részén bekövetkezett viszonylag komoly földrengés – vezetnek időszakosan eladásaik növekedéséhez.
„A hatóságoknak meg kell érteniük, hogy további intézkedések, például bírságok kiszabása nélkül a tulajdonosok többsége nem fogja megkötni kötelező lakásbiztosítását” – magyarázta Adrian Marin.
A kötvények népszerűtlenségének egy másik okára mutatott rá Victor Şraer, az Otto Broker biztosítótársaság menedzsere, aki szerint a polgárok nagy része úgy gondolja, vele, illetve ingatlanával úgysem történhet szerencsétlenség.
A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta: az elmúlt években sem a kötelező kötvények kibocsátásával megbízott Országos Katasztrófaellenes Biztosítási Csoport (PAID), sem a kisebb társaságok, sem más illetékes hatóság nem folytatott hatékony kampányt „a felelősségteljes életforma népszerűsítése” érdekében.
Şraer azt is elmondta: az ügyfeleknek nem kell attól tartaniuk, hogy a kárral maradnak, hiszen a „stabil” társaságok bármekkora természeti katasztrófa esetén képesek lesznek kifizetni a kártérítéseket.
A hatékony kampányok elindítását tartja megoldásnak Bogdan Andriescu, az ország biztosítótársaságait és közvetítő irodáit tömörítő UNSICAR egyesület elnöke is. Mint hangsúlyozta: tudatosítani kell a lakosságban a kockázatok és veszélyek mértékét és lehetőségét.
„A hatóságoknak ugyanakkor a szankciók helyett ösztönző intézkedéseket kellene megvalósítaniuk, például csökkenthetnék a biztosított ingatlanok után felszámolt adót” – vélekedett Andriescu. Hozzátette: a tulajdonosok többségét nem tájékoztatják megfelelően, például kevesen tudják, hogy a kötelező biztosítás egy évre átlagosan alig 300 lej.
Valentin Tuca, az AON biztosítótársaság vezérigazgatója azt javasolja, hogy a biztosításokat lakóközösségi szinten kellene megkötni, hiszen egy szerencsétlenség esetén több lakrész, illetve közös ingatlanfelületek is károsodnak. „Közösen kell kialakítanunk a biztosítási kultúrát ebben az országban” – fogalmazott a szakértő.
A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) adatai szerint tavaly a lakásbiztosítások országos szinten az összes kötvénynek mintegy 16 százalékát tették ki. A piacon az Omniasig, az Astra és az Allianz-Ţiriac társaságoknak van a legnagyobb részesedésük. Idén október végéig ugyanakkor a PAID 1,54 millió lakásbiztosítási kötvényt bocsátott ki.
A kötvények szerint a biztosítók az árvizek, földrengések és földcsuszamlások okozta károkat térítik meg, biztosítástól függően 10 ezer, illetve 20 ezer euró értékben.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!