
Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Haitit; a fővárosból, Port-au-Prince-ből és a környékbeli településekről áldozatok sokaságáról és összedőlt épületekről érkeztek hírek, súlyos károk keletkeztek az elnöki palotában és az ENSZ helyi főhadiszállásának épületében is. Az amerikai földtani intézet 7,0-ás fokozatúra becsülte a földmozgás erejét, az adat többszöri pontosítása után.
2010. január 13., 13:432010. január 13., 13:43
2010. január 13., 14:442010. január 13., 14:44
Televíziós felvételeken látszik, hogy a több milliós fővárosban sok épület összeomlott. Az utcákon rengeteg sebesült fekszik. Egy helyszíni beszámoló szerint lakosok elkezdtek fosztogatni üzleteket
a fővárostól északra – írja az MTI.
A földrengés központja a karibi szigetország belsejében volt, alig 16 kilométerre nyugatra a fővárostól, Port-au-Prince-től, és mindössze 10 kilométeres mélységben. Az első, nagy erejű földmozgást két, ugyancsak erőteljes, 5,9-es és 5,5-ös fokozatú utórengés követte. Az amerikai földtani intézet egyik szakembere szerint több mint kétszáz éve nem volt ilyen nagy erejű földrengés a térségben.
Hivatalos forrásból áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek, de szemtanúk és helyi tudósítók sok áldozatról és összedőlt épületekről számoltak be a keleti félteke legszegényebb országából. Egy katolikus segélyszolgálat egyik képviselője azt mondta, hogy „ezrek halhattak meg\" a földrengésben.
Az amerikai hírügynökség munkatársa jelentette, hogy Petionville településen összedőlt egy kórház. Szemtanúk szerint Port-au-Prince-ben is épületek dőltek össze, és segélykiáltásokat lehet hallani a romok alatt rekedtektől. A CNN hírtelevízió szemtanúkra hivatkozva jelentette, hogy szerte a fővárosban súlyos károkat okozott a földrengés.
Szemtanúk szerint káosz uralkodik, és az összedőlt házak miatt járhatatlanok az utak, megszakadt a telefonösszeköttetés, ami nehezíti az áldozatok mentését és a károk felmérését. A pánikba esett fővárosiak kétségbeesetten próbálják kiszabadítani a romok alól a bajba jutottakat, és kutatnak eltűnt hozzátartozóik után az est beállta után is.
Az Egyesült Államok 72 fős katasztrófaelhárító csoportot küld a karibi szigetországba. A mentőszakemberek hat keresőkutyával, és csaknem 48 tonna mentőfelszereléssel érkeznek a helyszínre. Az amerikai elnök utasítást adott humanitárius segély előkészítésére, s Kanada, illetve Venezuela is segélyt ajánlott fel a bajba jutott országnak.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!