Nagy a kár: házkutatások az Omniasig biztosítónál

Házkutatást tartottak szerdán az Omniasig biztosítótársaság bukaresti központi székházaiban és mindegyik megyei fióknál, a nagyszabású akció egyidejűleg 49 helyszínen zajlott. 

2014. május 14., 18:262014. május 14., 18:26

A bukaresti főügyészség közleménye szerint hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt indítottak bűnvádi eljárást, a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó ügyészségi források szerint ugyanakkor az ügyben az Omniasig vezérigazgatója, a megyei fiókok vezetői, valamint több eladási igazgató is érintett, összesen közel félszáz személy.

A gyanú szerint a biztosítónál vezetői tisztséget betöltő személyek közel egymillió biztosítási kötvényt hamisítottak, ezzel pedig több millió lejes, becslések alapján akár egymillió eurós kárt is okozhattak az államnak és az osztrák anyacégnek. Az eljárás nem érinti a társaság ügyfeleit.

Az ügyészségi források kifejtették: az Omniasig illetékesei úgy hajtották végre a bűncselekményeket, hogy az ügyfelek által támasztott kárigényt vizsgálat nélkül megtérítették, elkerülve így az elégedetlen kliensek panaszai nyomán esetlegesen indított hatósági ellenőrzéseket.

A rendőrség tájékoztatása szerint a társaság székhelyein „több teherautónyi iratot foglaltak le”, a következő napokban pedig az érintett igazgatókat is kihallgatják. A házkutatásokat egyébként több mint száz rendőr és ügyész hajtotta végre, az akcióban pedig a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is részt vett.

Az Omniasig a házkutatások után közleményben reagált az ügyre: a biztosító tájékoztatása szerint a főügyészség akciója kizárólag a társaság által a 2013 második felében kibocsátott lakásbiztosítási kötvényeket érinti.

A közlemény szerint a cég „minden téren együttműködik a nyomozókkal, akiknek rendelkezésére bocsátja a kért információkat, illetve dokumentumokat”, a biztosító ugyanakkor belső kivizsgálást is indított „a helyzet tisztázása érdekében.” A társaság azt is megjegyezte, hogy az ügy semmilyen mértékben nem érinti az Omniasig tevékenységét.

Az osztrák Vienna Insurance Grouphoz (VIG) tartozó biztosítótársaság tavaly 793 millió lej kártérítést fizetett, ebből 706 millió lejt a gépkocsi-biztosítási piacon. A cég saját statisztikája szerint ugyanakkor az Omniasig ellen a Pénzügyi Felügyeleti Hatósághoz (ASF) benyújtott panaszok aránya 2012-höz képest 67,7 százalékkal (1400-ra) csökkent, az elmúlt év folyamán pedig a kifogások aránya fokozatosan mérséklődött.

Az Omniasig egyébként a Ziarul Financiar gazdasági lap egy tavalyi összeállítása szerint a második legnagyobb biztosító a román piacon egymilliárd lejes üzleti forgalma nyomán – az osztrák VIG-csoporthoz tartozó társaságot csak az Astra előzte meg 1,13 milliárd lejes forgalmával.

Mint ismeretes, nemrég az Astra biztosító is bajba került, az ASF ugyanis jelentős tőkeemelésre kötelezte a vállalatot, mivel a több mint hárommillió ügyféllel rendelkező, piacvezető társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén. A biztosítótársaság részvényesei szerdán döntöttek arról, hogy 490 millió lejes tőkeemelést hajtanak végre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés