
Összesen 30,5 millió lejnyi támogatást fizet ki a környezetvédelmi minisztérium a Zöld Ház program keretében még 2012 előtt benyújtott igénylések nyomán: a több mint ötezer nyertes pályázat finanszírozására már aláírták a szerződéseket – tájékoztatott közleményében a szaktárca.
2014. december 08., 16:212014. december 08., 16:21
A 2012-ben felfüggesztett és idén újraindított program keretében benyújtott közel 24 ezer iratcsomóból a minisztérium eddig 21 ezret elemzett, a hátramaradt pályázatok vizsgálatát év végéig fejezik be. A Korodi Attila vezette környezetvédelmi tárca mintegy 17 ezer igénylésre biztosít támogatást, ezek közül ötezer pályázatra kötötték már meg a finanszírozási szerződést.
A közleményben Korodi arra is kitért, hogy „minden szükséges feltételt biztosítanak annak érdekében, hogy a program jövő évben is folytatódhasson”. A miniszter szerint ugyanakkor a Zöld Ház projektet át kell alakítani, hiszen az elmúlt években jelentősen fejlődött a technológia, új eljárásokkal gazdagodott a piac. „Továbbra is azt vallom, hogy a program megoldást jelent a környezet megóvására, a széndioxid-kibocsátás megfékezésére és az energiahatékonyság megvalósítására” – fogalmazott Korodi.
A Zöld Ház program keretében egyébként jogi és magánszemélyek pályázhatnak megújuló energiaforrások hasznosítását lehetővé tevő berendezésekre. A minisztérium 6–8 ezer lejes finanszírozást biztosít annak függvényében, hogy a pályázók milyen típusú megújuló energiát kívánnak felhasználni.
Korodi 2008-ban, a Tăriceanu-kormány környezetvédelmi minisztereként indította el a Zöld Ház programot, amelyet 2012-ben állítottak le, ráadásul már a 2011-ben meghirdetett kiírásra beérkezett pályázatok egy részét sem sikerült elbírálni.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!