
Fotó: Farkas Antal
Idén a törzskönyvezett üszőtehenek és tenyészkosok vásárlása mellett a kocák és a rusztikus fajták beszerzésére is kiterjed a minimis-támogatás a napokban közvitára kerülő kormányhatározat értelmében.
2015. június 15., 19:272015. június 15., 19:27
Napokon belül felkerül a mezőgazdasági minisztérium honlapjára az a kormányhatározat-tervezet, amely a törzskönyvezett állatok vásárlásáról szóló úgynevezett minimis-támogatásokat szabályozza. Ezután közvitára bocsájtják, annak lezárulása után pedig kezdődhet az igénylések letételének időszaka, várhatóan július elején – számolt be a minisztériumi tervekről Tánczos Barna. Az RMDSZ-es szenátor kifejtette, a jelenlegi tervezet szinte ugyanazt tartalmazza mint az előző program, csakhogy idén már a sertéstenyésztők is pályázhatnak tenyészkocák vásárlására, sőt a támogatás kiterjed a rusztikus fajták vásárlására is.
„A pályázni akaró magánszemélyeknek új típusú termelői bizonylattal kell rendelkezniük. Továbbra is legkevesebb 150 darab juhval kell rendelkeznie annak, aki tenyészkosokat akar vásárolni a program révén az elterjedtebb – románul: ţurcană, merină és ţigaie – fajták esetében. Aki viszont rusztikus fajtákat vásárolna, annak az illető fajtából kell legalább 60 anyaállattal rendelkeznie. A szarvasmarhák esetén 3–10 tehénnel kell rendelkezniük azoknak a gazdáknak, akik részt szeretnének venni a programban” – részletezte a politikus. Hozzátette, egyelőre csak vemhes üszők vásárlása szerepel a tervezetben, de amint közvitára bocsájtják azt, hivatalosan is javasolni fogja a minisztériumnak, hogy vegyék be a programba a szűzüszőket – akár kisebb támogatással.
Kocák esetén rusztikus fajták (például mangalica) esetén legkevesebb 10 állattal, az elterjedtebb fajták esetén pedig legalább 15 kocával kell rendelkeznie annak, aki továbbiakat vásárolna a minimis-támogatás révén. A pályázó a létező állatállomány legtöbb 30 százalékát vásárolhatja meg a támogatás révén: tehát nem vásárolhat 10 mangalica koca mellé még 30-at, csupán hármat – magyarázta a szenátor.
A tervezett támogatási összege egyelőre az előző periódushoz hasonló (üszők esetén öt ezer lej, kosok esetében 2500 lej), de Tánczos valószínűnek tartja, hogy ezek változnak a közvita során. Meglátása szerint a kosoknál túl nagy volt a támogatás értéke, ott lehetne csökkenteni, egyes szarvasmarhák esetében pedig növelni kellene az összeget. A kocák vásárlását darabonként 750 lejjel támogatnák. Az a korábbi feltétel nem módosult, amely kimondja, hogy három év alatt 15 ezer eurónál nagyobb értékű minimis-támogatást nem vehetnek igénybe a gazdák. Azok a tenyésztők, akik már éltek ezzel a támogatással, annak érdemes tehát figyelni, hogy a további pályázáskor ezt az összeget ne haladja meg a kért érték.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!