
Hetvenegy illegális bevándorló holtteste volt az osztrák A4-es autópályán csütörtökön felfedezett teherautóban, a menekülttragédia ügyében három személyt, köztük egy magyar okmányokkal rendelkező embert letartóztattak Magyarországon – jelentette be pénteki kismartoni sajtótájékoztatóján Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi rendőrfőnök.
2015. augusztus 28., 16:212015. augusztus 28., 16:21
Közlése szerint a halottak közül 59 férfi, nyolc nő, négy pedig gyermek. A gyermekek közül feltehetőleg egy kislány egy év két év közötti, a másik három fiúgyermek nyolc és tíz év között van.
A raktérben egy szíriai úti okmányt találtak, ezért feltételezik, hogy a menekültek Szíriából érkeztek. Doskozil tájékoztatása szerint az sem kizárt, hogy afgán állampolgárok is vannak köztük, az azonban biztos, hogy a menekültek nem Afrikából indultak útnak. Doskozil szerint nem meglepő, hogy csak egy hivatalos okmányt találtak, hiszen a migránsok nagy része nem visz magával utazási dokumentumot. A rendőrfőnök tájékoztatása szerint a menekülteknél táskák és mobiltelefonok is voltak, ezek tartalmát még vizsgálják. A migránsoknál nem volt pulóver, a hűtőautó klíma funkciója feltehetően nem működött.
A menekültek halálát valószínűleg fulladás okozta. A rendőrparancsnok az MTI-nek elmondta: egyelőre a vizsgálatok még tartanak, ezért nem tudnak biztosat mondani arról, hogy a menekülteknél mikor állt be a halál, az autó indulásakor is voltak-e már halottak az utasok között.
A tartományi rendőrfőnök az MTI-nek nyilatkozva megköszönte a magyar rendőrök munkáját, és arról beszélt, hogy csütörtökön már délután folyamán kaptak támogatást a magyar fél részéről, rögtön több kollégát is küldtek az osztrák nyomozás segítésére.
Az ügy felderítésén csütörtökön este húsz rendőr tartózkodott a helyszínen, jelenleg hat nyomozati csoport dolgozik az ügy feltárásán, és a következő napokban a burgenlandi rendőrség munkáját a magyarokon kívül a stájerországi és a karintiai kollégák is segítik majd.
A három gyanúsítottról Hans Peter Doskozil elmondta: a járművet valószínűleg egy libanoni származású bolgár állampolgár vezette, minden bizonnyal felváltva egy másik társával. A másik két gyanúsított bolgár, illetve magyar okmányokkal rendelkezik. Az autó nem volt lopott. Hozzátette: a nyomozók abból indulnak ki, hogy egy bolgár-magyar csempészbandáról van szó.
Doskozil elmondása szerint valószínűleg a járművet vezető nem feltétlenül tudta, hogy mi zajlik a rakodótérben, azonban valószínűsíthetően valamikor mégis tudomást szerzett a történtekről, különben nem hagyta volna el az autót.
Az embercsempészeknek egy migráns csupán áru
Az embercsempészek számára egy ember csupán áru, a migránsok sorsa nem érdekli őket, csak az, hogy megkapják a pénzüket – mondta Németh Zsolt kriminológus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A szakértő hangsúlyozta: bűnszervezetek mindig abban az esetben jönnek létre, ha a társadalom részéről jelentkezik valamilyen nagy volumenű szükséglet, amelyet az állam nem elégít ki. Ilyen bűnszervezetet alkotnak az embercsempészek is, akik árunak tekintik az embereket, akikért pénzt kapnak. Ha az osztrák autópályánál talált 71 halott migránssal kapcsolatban el is ítélik néhányukat, „ne gondoljuk, hogy mások ilyet nem fognak csinálni” – figyelmeztetett.
Németh Zsolt hangsúlyozta: a rendőrség nem feltétlenül képes egymaga megelőzni az ehhez hasonló eseteket, szükség van arra is, hogy az emberek, ha látnak \"valami furcsát\", azt jelentsék a hatóságnak.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!