
Románia gazdaságának évi legalább 2 százalékponttal gyorsabban kell nőnie az euróövezet átlagánál, hogy tízéves távlatban bevezethesse a közös valutát – vallja Ionuț Dumitru, a költségvetési tanács elnöke.
2014. március 03., 17:492014. március 03., 17:49
„Évente 3-4 százalékos gazdasági növekedés kell ahhoz, hogy belátható időn belül megfelelően felzárkózzunk. Ha a felzárkózás stagnál, vagyis ha évi 2 százalék körül állandósul a gazdasági növekedésünk, miközben az euróövezeté ugyanígy nő, akkor azt hiszem, az ügy le van zárva” – fogalmazott a szakember, aki szerint Románia számára a legnehezebb feltétel a felzárkózás.
Az egy főre jutó GDP ugyanis az euróövezeti átlagnak mindössze 45 százaléka, elég messze a szükségestől. Az euróövezetbe eddig belépett legszegényebb ország Lettország volt: idén januári taggá válásakor az egy főre jutó GDP ott az euróövezeti átlagnak körülbelül a 62 százaléka.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!