Mélyül a konfliktus Ukrajnában

Az ukrán biztonsági szolgálat feltételezése szerint az orosz hadsereg elaknásítja a kelet-ukrajnai Mariupol környékét az Azovi-tengeren. 

Balogh Levente

2014. november 13., 21:242014. november 13., 21:24

Markijan Lubkivszkij, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjének tanácsadója a közszolgálati tévé Suszter Live című műsorában arról beszélt szerda este, hogy a Mariupol környékén, az Azovi-tengeren kedden történt robbanást is egy akna okozta.

„Véleményünk szerint az oroszok most elaknásítják Mariupol környékét, hogy egyrészt a várost blokád alá helyezzék a tenger felől, másrészt aláássák a régió gazdaságát, és ellehetetlenítsék infrastruktúráját” – mondta Lubkivszkij.

Kedden Mariupol lakói arról számoltak be, hogy hatalmas robbanást halottak a tenger felől. A detonáció állítólag orosz felségvizeken, az ukrán partszakasztól több mint húsz kilométerre történt. A robbanás erejére utal, hogy Mariupolban is megremegtek az épületek ablakai. Az UNIAN ukrán hírügynökség azt írta, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács nem zárja ki, hogy az oroszbarát felkelők és a orosz hadsereg a tenger felől indíthat támadást a kelet-ukrajnai Donyeck megye térségében az ukrán terrorellenes fegyveres erők ellen.

Eközben az ENSZ szerint komoly veszélyben van a szeptemberi minszki megállapodás nyomán létrejött tűzszünet Kelet-Ukrajnában, és félő, hogy kiújulnak a súlyos harcok a térségben. Ezt a világszervezet egy magas rangú képviselője mondta a Biztonsági Tanács (BT) szerdai rendkívüli ülésén, amelyet az Egyesült Államok kezdeményezésére azért hívtak össze, hogy megvitassák a kelet-ukrajnai helyzetet az orosz hadoszlopok behatolásáról szóló hírek tükrében.

Jens Anders Toyberg-Frandzen, a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese úgy fogalmazott, hogy a harcok kiújulása katasztrófa lenne Ukrajna számára. Mint mondta, minden fél hibás abban, hogy idáig fajult a helyzet, de az ENSZ szerint elsősorban a kelet-ukrajnai szakadárokat terheli a felelősség.

A felkelők által tartott „választások” és az Oroszország felől érkező nehézfegyverek jelentik a legnagyobb gondot a konfliktus rendezésében – tette hozzá. Az orosz nagykövet helyettese szerint a hazája elleni bírálatok közül sok a Nyugat propagandatrükkjein alapul.

Orosz hadihajók jelentek meg Ausztrália partjainál
Az orosz csendes-óceáni flotta négy hadihajója cirkál Ausztrália partjainál a G20- csoport küszöbön álló brisbane-i csúcsértekezlete előtt, és bár mozgásuk a canberrai védelmi minisztérium szerint nem ütközik a nemzetközi jogba, megjelenésük mégis nagy visszhangot váltott ki, miután Ausztrália és Oroszország között feszültté vált a viszony a Kelet-Ukrajnában ausztrál utasokkal is a fedélzetén lezuhant maláj utasszállító miatt. Az ausztrál híradásokban vezető hír volt a hajók megjelenése, amelyet megfigyelők Oroszország újabb erődemonstrációjának neveztek. Megjegyezték, hogy Moszkva így üdvözli a vendéglátót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés