Megválasztották köztársasági elnökké Áder Jánost

Megválasztotta Áder Jánost köztársasági elnökké az Országgyűlés szerdán. A fideszes politikus, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre, 262 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.

MTI

2012. május 02., 13:252012. május 02., 13:25

2012. május 02., 17:402012. május 02., 17:40

A szavazólapot 307 képviselő vette fel. A 302 érvényes voks közül Áder János 262-t kapott, negyvenen nemmel szavaztak. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik vett részt a szavazásban, a párt korábban azt közölte, hogy képviselői nemmel voksolnak.

A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Áder János letette államfői esküjét.

Áder János május 10-én lép hivatalába, ő lesz az ötödik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

Az államfőválasztás előtt Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöki jogköreit gyakorló alelnöke méltatta a köztársasági elnöki posztra jelölt Áder János pályafutását. „Áder János pályafutása egy magyar ember története. Egy magyar emberé, aki egy vidéki kisvárosból, Csornáról – ahogyan arrafelé mondják, a Rábaköz fővárosából – indulva járja meg Győrt, Budapestet és Brüsszelt, s aki ma itt áll Önök előtt, hogy Magyarország köztársasági elnökévé válasszuk. Tamási Áron-i fordulattal szólva, Áder János bejárta a rengeteget. Olyan ember áll Önök előtt, aki megtapasztalta a kemény kétkezi munka szigorú világát, aki ismeri, mit jelentenek a saját erőből való boldogulás küzdelmei, aki jól ismeri a jogtudomány összetettségét, és aki a politikai élet útvesztőiben is mindig az egyenes utat követte. Volt parlamenti képviselő, házelnök, európai uniós politikus, de bármilyen kihívás elé is állította az élet, mindig megmaradt annak az egyenes embernek, akit szerény anyagi körülmények között élő szülei példás erkölcsi értékekkel vérteztek fel” – mondta Lezsák.

Az alelnök kifejtette: Áder János 1959. május 9-én született, a család első gyermekeként. Édesapja egy helyi bolt helyettes vezetőjeként, édesanyja pedig az egészségügyben dolgozott. Áder János Csornán kezdte tanulmányait, majd a győri Révai Miklós Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt. Sikeresen felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ám a családfő váratlan betegsége és korai elvesztése súlyos dilemma elé állította a családot. Megfizethetetlennek tűnt a pesti egyetem, ezért a nappali tanulmányok mellett szükségessé vált, hogy Áder János időről időre éjszakai munkát is vállaljon.

„Áder János – ezt már tudjuk róla az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások óta – egyenes, határozott ember. Nem riad vissza a felelősség vállalásától, a kihívásoktól, a munkától. 1983-ban így szerzett jogi diplomát cum laude minősítéssel, s szerzett e diplomával doktorátust. Áder János nem a politikában kezdte pályafutását. A főváros hatodik kerületének lakásügyi osztályán dolgozott, innen vezetett a tehetséges fiatal jogász útja a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetébe. Ádert azonban ebbe a világba is elkísérte az, amit otthonról hozott. Így sokunkhoz hasonlóan fiatal tudományos kutatóként is természetes volt számára, hogy kétkezi munkával, gazdálkodással egészítse ki jövedelmét ahhoz, hogy megteremtse a családalapításhoz szükséges alapokat” – hangzott el a méltatásban. „Áder Jánost később, 1989-ben, az Ellenzéki Kerekasztal idején, majd 1990-től a Magyar Országgyűlésben is egy sokat vállaló, de vállalásait mindig teljesítő emberként ismertük meg. Olyan tagja, majd vezetője volt a Fidesz képviselőcsoportjának, aki mindig nyitott volt az érvekre, és sohasem ijedt meg a vitáktól. A legnehezebb helyzetekben is kész volt a végsőkig kitartani értékei és hitvallása mellett. Igazában, érveiben mindig volt olyan, amit érdemesnek tartottunk megfontolni” – fogalmazott Lezsák.

Dr. Áder János részt vett a történelmi jelentőségű 1987-es lakiteleki találkozón, majd az 1989-es Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon is, ahol fontos szerepe volt a demokratikus választási rendszer kidolgozásában. Az első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben a Fiatal Demokraták Szövetségének jelöltjeként országgyűlési képviselővé választották. Szülővárosában, Csornán háromszor lett egymás után egyéni országgyűlési képviselő. Részt vett az Országgyűlés Alkotmányügyi, Törvény-előkészítő és Igazságügyi bizottságainak munkájában. 1998-ban a Magyar Országgyűlés elnökévé választották, mely tisztséget 2002-ig látta el. Házelnöki tevékenységével nemzetközi színtéren is erősítette Magyarország megbecsülését. Hazánk ebben az időszakban csatlakozott a NATO védelmi szövetségéhez, mint ahogy ez az időszak döntő szerepet játszott Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának előkészítésében is.

2009-ben dr. Áder Jánost az Európai Parlament tagjává választották. „Uniós képviselőként és az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának alelnökekeként épp oly kitartó alapossággal, lelkiismeretesen dolgozott, mint minden korábbi megbízatásán. Európai képviselőként rövid idő alatt volt képes kivívni társai és az Európai Parlamentben legnagyobb súllyal rendelkező Európai Néppárt vezetésének elismerését is.
Akik közelről ismerik, pontosan tudják róla, Áder János olyan ember, aki sosem a tisztségre jelentkezik, de mindig megfontoltan, alázattal, higgadtan és nagy körültekintéssel tesz eleget az általa vállalt feladatnak. Az út, ami eddig állt mögötte, Csornától Brüsszelig ível. Ezen az úton mindig mellette állt felesége, dr. Herczegh Anita, akivel 27 éve megkötött házasságuk során négy gyermekük született. Dr. Áder János mindig hű volt hazájához. Méltó a Szent István által megteremtett, több mint 1000 esztendős európai államiságunk 21. századi eszményeinek képviseletére. Méltó Magyarország, a nemzet valamennyi polgárának képviseletére, méltó arra, hogy rendszerváltó politikusként a 22 éve szabad Magyarország köztársasági elnöke legyen” – hangzott el az Országgyűlésben.

A megválasztott köztársasági elnök elődei szavaiból, küldetésük meghatározásából idézett parlamenti beszédében. Áder János leszögezte: a rá ruházott jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul érvényesíteni fogja.

Göncz Árpád megválasztása utáni parlamenti beszédéből azt elevenítette fel, hogy nem fél a vitáktól, bízik az igazság erejében, és abban, hogy a magyar nép végül felismeri igazát és érdekeit. Ma már világosan látszik, „mennyire igaza volt” Göncz Árpádnak – tette hozzá.

Mádl Ferenc szavaiból a belső béke fontosságának hangsúlyozását emelte ki Áder János, Sólyom Lászlótól pedig azt idézte, hogy „az elnök úgy fejezi ki a nemzet egységét, hogy annak sokféleségét megőrzi és bátorítja”.

Schmitt Pál pedig arra figyelmeztetett – emlékeztetett Áder –, hogy a legutóbbi választáson „a nép szuverén hatalmát egyetlen pártszövetségre ruházta át, ami óriási lehetőség, és ugyanakkor óriási felelősség”.

Áder János beszédét Kölcsey Ferenc szavaival zárta: „A haza minden előtt”, majd a képviselők vastapsa után a jelenlévők elénekelték a Szózatot és a Székely himnuszt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés