
Barabás Miklós-emléktáblát avattak csütörtökön a Kovászna megyei Dálnokban, a festőművészről elnevezett központban, amelyet a Közösségért Alapítvány hozott létre, hogy helyet biztosítson a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjainak.
2014. szeptember 18., 20:232014. szeptember 18., 20:23
András Imre, az alapítvány ügyvezető elnöke portálunknak elmondta, a dálnoki Gál-kúriát két évvel ezelőtt vásárolták meg azzal a céllal, hogy felújítják, majd a tehetségtámogató programjuk keretén belül alkotótáborokat, mesterkurzusokat szerveznek a fiatal művészeknek. A kúria mellé egy új ingatlant is tudtak építeni, ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a helyszínt a gyermekgyógyító programjukba is bevonják.
A csütörtöki emléktábla-avatás tulajdonképpen a Barabás Miklós Központ nyitórendezvénye volt, az eseményen felszólalt Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
A létesítmény már jövő hónaptól megnyitja kapuit, a Közösségért Alapítvány fiatal újságírók számára szervez tábort, ahol a szakmai előadások mellett a Gál-kúriához kapcsolódó dálnoki történetek feldolgozására nyílik lehetőségük. Az alapítvány ügyvezető elnöke elmondta, több kúriát megnéztek, végül azért esett a dálnoki kúriára a választásuk, mert Barabás Miklós édesanyja is dálnoki Gál leány volt.
Mint ismeretes, a Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a Mol Románia, három programja működik: a tehetséges fiatal művészeket és sportolókat, valamint az őket felfedező „mentorokat” támogatja, ugyanakkor a beteg gyerekek gyógyulását segítő élmény- és művészetterápiás programokat is finanszíroznak.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!