
Fotó: Nagy D. István
Több újdonságot is tartalmaz az idei – vélhetően utolsó – országos roncsautóprogram megszervezésére vonatkozó, a környezetvédelmi minisztérium által március 15-éig közvitára bocsátott rendelettervezet.
2014. március 06., 18:432014. március 06., 18:43
2014. március 06., 18:432014. március 06., 18:43
A Környezetvédelmi Alap (AFM) által lebonyolított, a hazai gépkocsipark felújítását célzó program keretében egyrészt a korábbi tíz helyett már a nyolc éves vagy annál régebbi járműveket is be lehet majd cserélni az új autó vásárlásakor beváltható értékjegyekre.
A régi gépkocsijukat leadó tulajdonosok ugyanakkor idén rendhagyó módon már nem papíralapú, hanem elektronikus vouchereket kapnak az AFM informatikai rendszerén keresztül. A roncsautóprogramban résztvevők új autó vásárlásakor egyetlen értékjegyet használhatnak majd fel, ezek értéke egyenként 6500 lej.
Kiesnek a roncstelepek
Egy másik lényeges újdonság, hogy az autótulajdonosoknak már nem a roncstelepeken kellene leadniuk régi járművüket, hanem a teljes eljárást az autókereskedővel bonyolítanák le, vagyis az értékjegyeket is közöttük osztanák szét, így a begyűjtő telepek kiesnének a roncsautóprogramból. A szaktárca erre az évre 140 millió lejt fordít a programra, ebből országos szinten mintegy 20 ezer vouchert biztosítanának.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a 6500 lejes értékjegy mellett további 500 lejes kedvezményben részesülnének azok, akik Euro 6-os, azaz hibrid vagy elektromos motorral felszerelt gépkocsit vagy kilométerenként száz grammnál kisebb széndioxid-kibocsátású új járművet vásárolnak.
Az idei roncsautóprogramot négy, egyenként 60 napig tartó szakaszban bonyolítják le: az értékjegyeket aszerint osztják majd szét, hogy a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) nyilvántartása alapján hány nyolc évesnél régebbi jármű van az egyes megyékben, a 60 napos időszak végén pedig a felhasználatlan vouchereket újra szétosztják.
Ez lehet az utolsó alkalom
A roncsautóprogram az elmúlt években folyamatosan veszített népszerűségéből, ennek nyomán Ernest Virgil Popovici, a Gépjárműgyártók és Forgalmazók Szövetségének (APIA) elnöke nemrég úgy nyilatkozott: ez kellene hogy legyen az utolsó év, amikor elindítják a projektet. Popovici arra is felhívta a figyelmet, hogy rendkívül fontos lenne már februárban nekilátni a 2014-es roncsautóprogram lebonyolításának, „ha ugyanis 2013-hoz hasonlóan csak júniusban kezdődik el, akkor biztosan katasztrofálisak lesznek az eredmények.”
Arra a felvetésre, hogy a kormány 2015-től indít-e új projektet a gépjárműpark felújítása érdekében, az APIA vezetője elmondta: már zajlanak a tárgyalások egy alternatív programról, a siker érdekében azonban az autókereskedőkkel és a pénzügyminisztériummal is együtt kell működni.
A tavalyi roncsautóprogram keretében országos szinten közel 20 ezer tízévesnél régebbi gépkocsit adtak le a begyűjtőtelepeken, az értékjegyekkel pedig mintegy 13 ezer új autót vásároltak, ezek közül 690 esetben a tulajdonos 500 lejes pluszkedvezményben is részesült.
Ehhez képest 2010-ben közel 187 ezer tíz évesnél régebbi járművet jegyeztek a hivatalos átvevőhelyeken, az értékjegyekkel pedig közel 60 ezer új autót vásároltak. 2011-ben a beadott 116 ezer autóra 40 ezer megvásárolt jutott, míg 2012-ben alig 44 ezren váltak meg régi járművüktől, újat pedig 15 ezren vásároltak.
A gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság adatai szerint 2013 végén a hazai autópark 5,98 millió járműből állt, ez 4,7 százalékos növekedést jelent 2012 azonos időszakához képest, a járművek közel fele azonban tízévesnél régebbi.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!