
Úgy tűnik, minden marad a régiben. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nem lesznek elbocsátások a tanügyben – írja az Agerpres hírügynökség Viorica Dăncilă kormányfő közlésére hivatkozva. A szerdai kormányülés elején a miniszterelnök ugyanakkor elmondta, a kormány olyan rendeletet készül elfogadni, amellyel növelik a közoktatásban dolgozók számát.
2018. október 10., 16:342018. október 10., 16:34
2018. október 10., 16:372018. október 10., 16:37
A kormányfő hangsúlyozta, a tanfelügyelőségek részéről érkezett igénylések alapján összesen 1336 új állást hirdetnek meg tizenegy megyében és a fővárosban.
„Ugyanakkor biztosítani szeretnék mindenkit, hogy
az elkövetkezőkben is tartjuk magunkat a kormányprogramban foglalt vállalásokhoz” – fogalmazott Viorica Dăncilă, hangsúlyozva, hogy a kormány továbbra is prioritásként kezeli az oktatást.
Múlt héten egyébként elég nagy felháborodást és nyugtalanságot keltett a pedagógusok körében, hogy a lemondott tárcavezető, Valentin Popa egy több mint négyezer tanügyi állás megszüntetéséről szóló miniszteri rendeletet adott ki. A kormányfő ezúttal cáfolta az elbocsátásokat.

Ismét nyugtalanság lett úrrá az oktatásban dolgozók körében a leköszönt oktatási miniszter utolsó, leépítéseket előíró rendelete miatt. A tárca kimutatása szerint a Hargita megyei többletállások száma meghaladja a nyolcvanat. A megyei tanfelügyelőségen lázasan dolgoznak a helyzet megoldásán.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!