Fotó: Boda L. Gergely
Etnikai feszültség szításával és a közvélemény félretájékoztatásával vádolja Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség ügyvezető igazgatója, aki leszögezte: még egyáltalán nem biztos, hogy az SZNT az idén is megszervezheti Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napját.
2014. január 28., 15:402014. január 28., 15:40
2014. január 28., 15:452014. január 28., 15:45
Az önkormányzati alárendeltségű hatóság vezetője szerint Izsák hazudott, amikor azt állította, hogy a törvény értelmében a március 10-én tartandó rendezvényhez nem szükségeltetik városházi engedély. Az SZNT elnöke a múlt héten ugyanis azt nyilatkozta, hogy az engedélyt szót el kell felejteni, hisz a gyülekezési jog nem jóváhagyáshoz kötött. „A törvény szerint még az előzetes bejelentés sem kötelező. Csúszunk vissza a diktatúrához, amikor a hatóságok önkényesen értelmezik a törvényeket. Az önkormányzat mellett működő bizottság kimondottan csak technikai dolgokba szólhat bele” – hangsúlyozta néhány nappal ezelőtt Izsák Balázs.
Bretfelean: Izsák ne jelentsen be semmit!
A lapcsoportunkat megkereső Valentin Bretfelean az 1990/60-as törvényre hivatkozva cáfolta a Székely Nemzeti Tanács vezetője által állítottakat. A rendőrfőnök elmondta, hogy ha valóban így lenne, akkor akár a főtéren is lehetne naponta különböző rendezvényeket, megemlékezéseket, tüntetéseket tartani. Hozzátette: az említett törvény 8. cikkelye értelmében egy városházi bizottság vitatja meg a szervezők kérését, és a testület javaslatára a polgármester hozza meg a döntést (10. cikkely). „Csak azt tudom javasolni Izsák úrnak, hogy egyelőre ne jelentsen be semmiféle marosvásárhelyi rendezvényt” – szögezte le a Székelyhon.ro-nak Bretfelean.
Bár a tavaly még azt nyilatkozta, hogy semmiféle incidens nem övezte a marosvásárhelyi autonómia-tüntetést és a szolgálatot teljesítő nyolcvan közösségi rendőrnek mindössze néhány alkalommal kellett közbelépnie, a rendőrfőnök most azt állítja, hogy a tömegből kisebb csoportosulások románellenes jelszavakat skandáltak. Példaként a Ki a bocskorosokkal az országból! rigmust hozta fel, amiről viszont a főszervező Izsák Balázs is csak utólag szerzett tudomást. „A törvény tisztán leszögezi, hogy a népgyűléseken szigorúan tilos a sovén magatartásra való buzdítás. Ez pont olyan sértő és büntetendő, mint a főként futballpályákról ismert Afară cu ungurii din ţară! (Ki a magyarokkal az országból!) skandálása” – vélekedett Valentin Bretfelean. Szerinte nem az a zavaró, hogy az egybegyűltek az önrendelkezésért tüntetnek, hanem az, hogy ezt úgy teszik, hogy közben a románokat sértegetik.
Izsák Balázs úgy véli: rendkívül sajnálatos, ha egyesek valóban így nyilvánultak meg a Székely Szabadság Napján. Mint mondta, egyáltalán nem ez volt jellemző a békés tüntetésre. Arra is emlékeztetni kívánt, hogy néhány nappal a tavalyi rendezvény előtt Bretfelean azt ígérte, hogy egy ügyészt is kiküld a tüntetésre, hogy rendbontás esetén az nyomban intézkedhessen. „Sem az a bizonyos ügyész, sem a vesztőhely és a főtér közötti menetoszlopban szinte mellettem lévő Pavel Dumitru megyei csendőrparancsnok semmiféle negatívumot nem tapasztalt. Ha az idén valaki olyasmit kezd kiabálni, ami ellentétes a rendezvény és a Székely Nemzeti Tanács célkitűzésivel, még a szólásszabadság jogának megsértése árán is mi leszünk azok, akik eltávolítjuk a tömegből” – fejtette ki Izsák Balázs, hozzátéve, hogy egy másik, jóval elterjedtebb és „népszerűbb” jelszó, a Székelyföld nem Románia! is ellentmond mind a jelen valóságának, mind az SZNT által megfogalmazott célnak.
A tavaly még minden szép volt
Felvetésünkre, hogy Izsák Balázs külön hangsúlyozni kívánta, hogy 2013-ban nagyon jól együttműködött a helyi hatóságokkal, Bretfelean csak annyit mondott, hogy a postaréti nagygyűlést megelőzően ez valóban így volt, hisz szervezőként az SZNT vezetője mindent megígért, hogy megtesz a rend fenntartása érdekében. „Sajnos ez nem így történt” – vélekedett Bretfelean.
A tavaly március 11-én, az autonómia-tüntetést követő napon a rendőrfőnök egészen másként nyilatkozott portálunknak. „Mindössze a Sáros utcán és a Horea utcában kellett lecsendesítenünk néhány magyar fiatalt, akik a tüntetés befejezése után is hangoskodtak. A Concordia Szálloda elől hat román nemzetiségű, Vásárhelyen tanuló egyetemistát küldtünk haza, és ugyanezt tettük azzal a két fiatal gépkocsivezetővel és társaikkal, akik román zászlókkal felszerelkezve az orvosi egyetemtől szerettek volna lejutni a Székely Vértanúk oszlopához. Közülük az egyik Kolozs, a másik Maros megyei autót vezetett. Azt már előre tudtuk, hogy a marosvásárhelyi résztvevőkkel nem lesz gondunk, inkább a más megyékből és főleg Magyarországról érkezők miatt aggódtunk. Szerencsére abszolút semmiféle rendbontás nem történt” – nyugtázta akkor Bretfelean.
Az SZNT nem mond le a megemlékezésről
A Székely Nemzeti Tanács elnöke portálunknak elmondta, hogy a félreértések elkerülése véget a napokban megbeszélést szeretne folytatni Dorin Florea polgármesterrel, azonban leszögezte: tudatában van annak, hogy semmiféle emberi jog, így a gyülekezés joga sem köthető hatósági engedélyhez. „Nekünk mindössze technikai dolgokat kell egyeztetnünk a hatóságokkal, melyeknek szintén érdeke a korrekt együttműködés” – hangsúlyozta Izsák. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a marosvásárhelyi városatya vagy a helyi rendőrfőnök valamilyen módon mégis megakadályozza a rendezvény lebonyolítását, Izsák Balázs annyit mondott: ez esetben nekik kell felelniük mindazért, ami március 10-én a városban történhet. Az SZNT vezetője az év elején bejelentette, hogy legalább százezer résztvevőt várnak a Székely Vértanúk oszlopához az idei megemlékezésre.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!