
Megkezdte szombaton a brit királyi légierő (RAF) a harci bevetéseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia iraki állásai ellen.
2014. szeptember 28., 17:562014. szeptember 28., 17:56
A brit védelmi minisztérium szombat délután Londonban bejelentette, hogy a királyi légierő ciprusi támaszpontjáról két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel, lézervezérlésű bombákkal és rakétákkal felszerelve. A brit parlament előző esti rendkívüli ülésén adta nagy többséggel hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe.
A brit királyi légierő hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra. David Cameron miniszterelnök a kormány indítványát beterjesztő felszólalásában hangsúlyozta: a hadműveletek „nem is hónapokig, hanem évekig tartanak” majd, és Nagy-Britanniának fel kell készülnie e hosszú távú kötelezettségvállalásra.
A koalícióban aktív szerepet vállalt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett Franciaország, Dánia, Belgium, Ausztrália, illetve az arab országok közül Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Jordánia és Katar.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyébként pénteken nemzetközi jogi aggályokra hivatkozva ismételten bírálta az Iszlám Állam ellen Szíria területén, amerikai irányítással végrehajtott légicsapásokat.
Az Európai Unió terrorellenes koordinátora eközben arról beszélt: már több mint háromezer európai csatlakozott a Szíriában és Irakban harcoló szélsőséges iszlamista milíciákhoz. Gilles de Kerchove kijelentette azt is, hogy az Iszlám Állam nevű, Szíriában és Irakban előretörő szélsőséges csoportra mért légicsapások növelhetik a megtorló terrortámadások kockázatát Európában.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!