Megkezdődött Nyírő József újratemetési szertartása

Budapesten szerdán délelőtt 10 órától róhatták le kegyeletüket Nyírő József emléke és földi maradványai előtt tisztelői.

Simó Márton

2012. május 23., 16:172012. május 23., 16:17

2012. május 24., 11:152012. május 24., 11:15


A délelőtti eseményen nem volt tömeg, de látni lehetett, hogy Nyírő hívei és olvasói szép csendben és folyamatosan érkeztek a ravatalhoz.

Délután 3 órától emlékkonferenciát tartottak a Magyar Írószövetség székházában. Az előadók között – a politikai elit képviseletében – felbukkant Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár. A konferencián Medvigy Endre elnökölt. Nyírő pályájáról és irodalmi alkotásairól többek között Pomogáts Béla, Mács József, Lakatos Mihály, Tari István, Hegedűs Imre János, Bertha Zoltán és Vári Fábián László tartott előadást.

Az előadás végén Faragó Laura népdalokat adott elő és egy Nyírő-elbeszélést mondott el, Gy. Szabó András pedig Nyírő József Bajposta című írását szólaltatta meg.

Szentmárton János, a Magyar Írószövetség elnöke bejelentette, hogy a konferencia tanulmányaiból emlékkötetet fognak megjelenteni. Egyébként Pomogáts Béla irodalomtörténész volt az egyetlen kutató ez idáig, aki több éven át, rendíthetetlen következetességgel vizsgálta végig a teljes életművet, ellentétben azokkal, akik tájékozódás nélkül válnak „Nyírő-szakértőkké”, ő az egyetlen, aki – a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál frissen megjelent – többszáz oldalas dolgozatban igyekszik rangjához méltóan, hitelt érdemlően elhelyezni az írót az irodalmi köztudatban.

Hegedűs Imre János, a mostanában Magyarországon élő kutató, aki annak idején Sepsiszentgyörgyről disszidált Ausztriába, ugyancsak szaktekintély ilyen vonatkozásában. Ő is az tartja, hogy nem hiteles az a magyar irodalomtörténet, amelyben Nyírővel nem foglalkoznak, egy ilyen formátumú ember emléke és életműve mellett bűn érdektelenül elmenni. Lakatos Mihály és Vári Fábián László szavaiból, Szőcs Géza rövid beszédéből is az derült ki, hogy mindannyian tartozunk Nyírő Józsefnek, s ez a politikai ricsajtól is hangos újratemetés akár kiindulópontja lehet az írói feltámadásnak, hiszen immár méltó helyre kerül, s ideje annak, hogy műve is kellőképpen munkálhasson a lelkekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés