
Lucian bíboros hivatalosan meghívta jövőre Balázsfalvára, a görögkatolikusok romániai központjába Ferenc pápát.
2017. május 10., 18:212017. május 10., 18:21
„A hivatalos meghívó a szinódus, azaz az összes püspök nevében történt. Fontos lenne számunkra, hogy eljöjjön, mert a katolikus egyház korábbi vezetőjének romániai látogatása alkalmával nem került sor hasonló eseményre” – mondta el szerdán az Agerpres hírügynökségnek Gyulafehérváron Claudiu, a Balázsfalvi Görögkatolikus Nagyérsekség püspöke.
A püspök
„Nagy örömmel töltene el – ezért imádkozunk” – mondta Claudiu püspök.

„Majdnem biztos”, hogy jövőre Romániába látogat Ferenc pápa – írja az Agerpres hírügynökség Ioan Robura, Bukarest római katolikus érsekére hivatkozva.
A görögkatolikus elöljáró nem tartja akadálynak azt, hogy Balázsfalva egy apró település.
„Nem hiszem, hogy ez gondot jelenthetne. Ferenc pápa keveset ad a külsőségekre és beszédeiben sokszor visszatérő téma a társadalom peremén élők sorsa. Gyakran felszólítja papjait, püspökeit, hogy mozduljanak a társadalom széle fele.
– jelentette ki a Balázsfalvi Görögkatolikus Nagyérsekség püspöke.

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben lévő magyar híveivel. Az erre vonatkozó meghívót jövő héten küldik el Rómába.
A hét mártír püspök: Valeriu Traian Frenţiu, Iuliu Hossu, Alexandru Rusu, Ioan Bălan, Ioan Suciu, Vasile Aftenie és Tit Liviu Chinezu.
II. János-Pál pápa 1999-ben látogatott Romániába. Ez volt az volt az első eset, hogy a katolikus egyház vezetője Romániába, egy többségében ortodox országba jött.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!