
Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos – jelentette a közszolgálati cseh televízió.
2011. december 18., 15:422011. december 18., 15:42
2011. december 18., 17:262011. december 18., 17:26
A cseh rendszerváltás emblematikus alakja, a világhírű drámaíró 75 évet élt
„Václav Havel vasárnap reggel csendben, álmában halt meg” – közölte Sabina Tancevova, a nyugdíjas politikus személyes titkára. Az Óriáshegységben (Krkonose) lévő, Hrádecek néven ismert üdülőjében utolsó óráiban felesége, Dagmar és egy szerzetesnővér voltak mellette, akik gondozták – tette hozzá.
A cseh exállamfőnek évek óta súlyos egészségügyi problémái voltak, s az utóbbi fél évben szinte minden programját lemondta. Legutóbb egy hete jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Prágában a dalai lámával találkozott.
Václav Havel 1936. október 5-én született Prágában. A volt politikus és drámaíró egyike a kelet-európai rendszerváltás jelképeinek, s a világban emberi jogi harcosként szerzett magának elismerést és hírnevet.
Petr Necas cseh miniszterelnök kijelentette, hogy Václav Havel halála nagy veszteség a Cseh Köztársaság számára. Leszögezte: személyesen nagyon tisztelte az elhunyt politikust, s Havel az állam részéről a legmagasabb elismerést és megbecsülést érdemli.
Az elhunyt államfő és drámaíró talán a legismertebb cseh személyiség volt a világban, az 1989-es rendszerváltás után ő volt a korabeli Csehszlovákia első köztársasági elnöke. A volt szocialista rendszer idején az ellenzék vezérének számított, s több ízben is börtönbe került, ahol tüdőgyulladást kapott, ami súlyosan megkárosította egészségét.
Havel 1989 előtt három alkalommal összesen több mint öt évet töltött börtönben. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás után előbb csehszlovák, majd a szövetségi állam kettéválása után 1993-ban cseh köztársasági elnökké választották. Összesen tíz évig – 2003-ig – volt Csehország első embere. Politikai nyugdíjba vonulása után továbbra is politizált, de elsősorban az emberi jogi problémákkal foglalkozott.
Václav Havel államfőként több alkalommal is járt Magyarországon, s jó kapcsolatokat ápolt a magyarországi politikusokkal. Drámaíróként is világhírnevet szerzett, s művei magyarul is olvashatóak, írja az MTI.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!