Újabb fájdalmas veszteség érte a magyar és egyetemes rock- és könnyűzenét, ugyanis három nappal Benkő László, az Omega alapítójának halála után Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa is távozott az élők sorából. A halálhírt az Omega együttes jelentette be Facebook-oldalán.
2020. november 21., 17:112020. november 21., 17:11
2020. november 21., 17:122020. november 21., 17:12
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük – olvasható az együttes Facebook-bejegyzésében.
Három nappal ezelőtt Benkő László az Omega együttes alapítója hunyt el.

Hosszas betegség után, 77 évesen elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója – adta hírül Facebook-oldalán az együttes.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.