Meghalt Kim Dzsong Il

Hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il (fotó), a sztálinista Észak-Korea államfője – jelentette be az állami televízió. A diktátort helyi idő szerint szombat reggel, egy vonaton érte halál, amikor egyik „szokásos” vidéki szemleútján vett részt.

Szőcs Lóránt

2011. december 19., 12:482011. december 19., 12:48

2011. december 20., 13:022011. december 20., 13:02

A hétfőn megjelent közlemény alapján az észak-koreai vezető a „túlhajszolt fizikai és szellemi munka okozta kimerülés” miatt hunyt el. Egészen pontosan szívrohamot kapott. A temetését december 28-án fogják tartani Phenjanban, addig nemzeti gyászt rendeltek el – közölte az észak-koreai hírügynökség.

Az észak-koreai bejelentés után riadókészültségbe helyezték a dél-koreai haderőt, és Szöulban közölték, hogy rendkívüli ülést tart a nemzetbiztonsági tanács. A dél-koreai elnök lemondta hétfői programját. Az ázsiai tőzsdék a hírre eséssel reagáltak.

Hírek szerint az észak-koreai vezető 2008-ban szélütést kapott, több hónapig távol volt a nyilvánosságtól, és sokan már akkor halálhírét keltették. A feltehetően cukorbetegséggel és szívpanaszokkal is küszködő vezér azonban az utóbbi hónapokban viszonylag élénknek tűnt a közelmúltbeli kínai és oroszországi látogatásán készült fotókon és videofelvételeken, és várható halála is kikerült a nemzetközi sajtó témái közül.

Észak-Korea a történelem első „kommunista dinasztiája”. A világtól hermetikusan elzárt országban még az államalapító Kim Ir Szen kezdte meg a személyi kultusz kiépítését saját maga és fia, Kim Dzsong Il körül, aki 1994-ben került a kommunista rezsim élére.

Az elhunyt sztálinista vezér helyét minden bizonnyal legkisebb fia, a 28 – más források szerint 27 – éves Kim Dzsong Un foglalja el. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség a halálhír bejelentése után „nagy utódnak”, valamint „pártunk, népünk, hadseregünk kiváló vezetőjének” nevezte Kim Dzsong Unt, ami valószínűleg most fordult elő először – jelentette a Reuters.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés