Megérkezett az IMF: Ponta jónak látja a párbeszédet

Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokkal kezdte meg kedden bukaresti vizitjét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság küldöttsége, mostani útjuk egyetlen célja a 2015-ös évi állami költségvetés tervezetének véglegesítése. Victor Ponta jónak nevezte a megkezdett párbeszédet.

Bálint Eszter

2014. december 02., 15:472014. december 02., 15:47

„Az IMF képviselői nem csak azt állapították meg, hogy gazdasági növekedésünk van, hanem azt is, hogy 11 hónap után a költségvetés hiánya alig 0,2 százalékos” – részletezte a miniszterelnök. Hozzátette: a szerdai kormányülésen újabb költségvetés-kiigazítást terveznek, amelynek keretében előlegben utalnak ki pénzeket több olyan munkálatra is, amelyek csak jövőre kellene kifizetniük.

Elmaradt összegeket fizetnek ki továbbá a tanároknak, ügyészeknek, bíráknak, törlesztenek régi kormányzati és helyi szintű állami adósságokat. Elmondása szerint 2,5-3 milliárd lejnyi, jövő évre betervezett kiadást rendeznek még év végéig. „Jól gazdálkodtunk, nagyobb bevételeink vannak kevesebb kiadás mellett” – indokolta az intézkedést Victor Ponta.

A miniszterelnök ugyanakkor arra is kitért, hogy nem kívánnak adót emelni, és az elmúlt hónapokban bejelentett intézkedéseket – egyebek mellett a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékpontos csökkentését vagy a nyugdíjak indexálását – sem fogják visszavonni, mint ahogy a 16 százalékos egységes adókulcsról sem kívánnak lemondani. A korábban kilátásba helyezett esetleges adócsökkentésekről azonban még nem került sor, ismerte el, mondván, a látogatás egy hétig tart, ráadásul az technikai jellegű.

December 20-áig el is fogadja a parlament a 2015-ös büdzsé tervezetét – nyilatkozta kedden Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke azt követően, hogy találkozott Victor Pontával. Tăriceanu is kitért arra, hogy előbb a kormánynak a nemzetközi hitelezőkkel vállvetve véglegesítenie kell a dokumentumot, s csak azt követően kerül az a döntéshozók elé. A két küldöttség december 10-éig tartózkodik Romániában, a korábbi bejelentések értelmében addigra a felek véglegesítik a büdzsét, majd beterjesztik a parlament elé.

Vagyonadót akar az UNPR
A Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) azt javasolja, hogy kerüljön ismét a parlament napirendjére a nagyvagyonok megadózása. Erről kedden beszélt Gabriel Oprea, az alakulat elnöke. Mint felidézte, három évvel ezelőtt, amikor a döntéshozók szavaztak a kérdésben, mindössze két vokson múlt, hogy nem ment át a jogszabálytervezet. Az UNPR által javasoltak értelmében a 450 ezer eurót meghaladó vagyonokra 1 százalékos adót rónának ki. Oprea szerint pártjának máig érvényes megállapodása van 2012 óta a nagyobbik kormánypárttal, a szociáldemokratákkal (PSD) amelyben szó van erről a tervezetről is. Victor Ponta miniszterelnök azonban az Oprea javaslatára vonatkozó újságíró kérdésre kedd délután ismételten leszögezte, kormánya 2015-ben semmiféle adóemelésre nem készül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés