
Fotó: MTI
Mintegy százötvenen vettek részt péntek este a budapesti francia nagykövetség előtti gyertyagyújtáson, leróva kegyeletüket a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás áldozatai előtt, egyben tiltakozva a merénylet ellen.
2015. január 09., 21:332015. január 09., 21:33
2015. január 09., 23:212015. január 09., 23:21
A rendezvényen – amely alatt terjedt el a hír a résztvevők között, hogy véget ért a túszdráma – Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: közvetve és jelképesen a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság értékeire zúdult golyózápor, az újságírók, hivatásuk lényegéhez ragaszkodva, „az önkifejezés szabadságáért haltak meg”.
„Eszmerendszerek közötti különbségek feloldása nem Kalasnyikovok ügye” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az akcióval az európai értékeket érte barbár támadás, amely egyben az iszlám vallás tanításainak meggyalázása is volt. Kiemelte, hogy a terrorizmus ellen minden törvényes eszközzel fel kell lépni. Hangsúlyozta, hogy a törvényes rendnek határozott választ kell adnia a gyilkosságra, biztosítva, hogy ne a bosszú elve érvényesüljön, hiszen tragikus és beláthatatlan következményekkel járna, ha „a vallási-törzsi ellentétek világába süllyedne vissza Európa”.
Perge Gábor, a rendezvény egyik szervezője arról beszélt: joggal érezhetik úgy, hogy a támadás egész Európa és minden uniós polgár ellen irányult.
A rendezvény végén Roland Galharague, Franciaország budapesti nagykövete köszönetet mondott a nehéz pillanatokban megnyilvánuló szolidaritásért.
A Charlie Hebdo című hetilap székháza elleni fegyveres terrortámadásban szerdán tizenkét ember veszítette életét Párizsban. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai, ketten rendőrök voltak.
Franciaországban is megemlékeznek a terrortámadásról
Párizsban nagy köztársasági menet fog tisztelegni az áldozatok előtt vasárnap 15 órai kezdettel. A francia kormány a levélben kifejezte köszönetét azért, hogy az elmúlt napokban Magyarország vezetői és a magyar nép is kinyilvánította szimpátiáját és szolidaritását a párizsi merényletek kapcsán. Orbán Viktor is részt vesz a vasárnapi franciaországi megemlékezésen – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője péntek este az MTI-vel. A vasárnapi megemlékezésre jelezte részvételét Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, David Cameron brit kormányfő, Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Mariano Rajoy spanyol kormányfő is.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!