
Fotó: Farkas Antal
Tökéletesek az oktatási minisztérium által a következő tanévre javasolt beiskolázási számok, már csak az a kihívás, hogy a magyar oktatásban meg is lehessen valósítani ezeket – mondta a Krónikának Király András.
Az oktatási államtitkár hangsúlyozta, hogy a beiskolázási számokat az iskolák javaslatai alapján a megyei tanfelügyelőségek állították össze, a szaktárca pedig nem változtatott ezeken.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátotta a 2014-2015-ös tanévre szóló beiskolázási számokat. A tervezet szerint a felsőfokú és egyetem utáni oktatásban az igeivel megegyező számú helyet biztosítanának, a gimnáziumi és középiskolai oktatásban azonban 20 ezerrel csökkentenék a diákok számát.
A szaktárca a gyereklétszám csökkenésével indokolta a módosítást. Az ősszel újrainduló szakiskolák számára 30 ezer helyet, míg a középiskola utáni, posztliceális képzésre 5 ezer helyet hagyott jóvá a szaktárca. Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy az új beiskolázási számok nem járnak pluszköltséggel, és a tanerő száma sem nő a jelenlegihez képest.
A közvitára bocsátott dokumentum szerint az iskola előtti oktatásban 665 ezer, az elemiben 925 ezer, a gimnáziumban 830, a középiskolaiban 180 ezer, míg a szakiskolai oktatásban 51 ezer gyereknek biztosítanak helyet.
Király András oktatási államtitkár szerint a magyar oktatásban általában minden évfolyamon tízezer felett van a beiskolázott gyerekek száma. „Bár a gyereklétszám országos szinten csökken, eddig minden évben tartottuk a szintet, jelenleg az előkészítő osztályokban is több mint tízezer gyerek tanul” – hangsúlyozta lapunknak az államtitkár, aki szerint ez az RMDSZ Minden magyar gyermek számít kampányának tulajdonítható.
A szövetség immár harmadik alkalommal szervezte meg tájékoztató és népszerűsítő kampányát, melynek célja arra ösztönözni a szülőket, hogy magyar tanintézetekbe írassák csemetéiket.
Az államtitkár arra is rámutatott, hogy minden magyarok által lakott megyében van magyar főtanfelügyelő vagy főtanfelügyelő-helyettes, akik odafigyeltek arra, hogy a jelenlegi rendszer ne csorbuljon.
„Minden helyzetben, ahol arra szükség volt, találtunk megoldást, hogy olyan oktatási hálózat alakuljon ki, mely kielégíti a magyar közösség igényeit. A következő feladat, hogy ezeket a beiskolázási számokat meg is tudjuk valósítani, tehát ha a tervben 25-ös létszámú osztály szerepel, ne csak 10–12 gyerek iratkozzon be. Ez jelenti a valós gondot és kihívást” – jelentette ki Király András.
Mint ismeretes, az oktatási minisztérium a következő tanévtől drasztikus átszervezést javasolt a tanügyben, ez elsősorban azon tanintézeteket érintette volna, ahol a fejkvóta nem fedezi a működési költségeket.
Ezek közé tartoznak a legtöbb esetben – főleg a szórványban – a kis létszámú gyerekkel működő magyar osztályok is, ezért félő volt, hogy többet megszüntethetnek közülük. Az RMDSZ politikusai több alkalommal is egyeztettek erről a kormány illetékeivel, és a magyar közösséget is felkérték, jelezzék, ha a magyar oktatást hátrányosan érintő intézkedésről értesülnek.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!