
Nem adhatja el az idei labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogait az MTV – számolt be az MTI. Híradásuk szerint a kuratórium elnökségének szerdai szavazásán hatan voksoltak az értékesítés mellett és ugyanannyian ellene, így a javaslat nem kapott többséget.
2010. január 20., 19:302010. január 20., 19:30
2010. január 20., 19:322010. január 20., 19:32
Az Index korábbi értesülése szerint a Digi TV 850 millió forintot ajánlott, s 26 mérkőzés közvetítését meghagyta volna az MTV-nek.
A magyar közszolgálati tévé december 18-án ismertette, hogy finanszírozási gondjai miatt árverésen kívánja eladni egy másik tévétársaságnak a vb hazai közvetítési jogainak egy részét úgy, hogy 24 mérkőzést megtart magának. Az MTV 11 médiacéget keresett meg írásban azzal, hogy tegyenek ajánlatot a közvetítési jogokra, a január 7-i határidőig két ajánlat érkezett.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége tagjaként az MTV 2007-ben szerezte meg a labdarúgó-vb 64 mérkőzésének magyarországi közvetítési jogait.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!