
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Újabb romániai áldozata van a koronavírusnak – tájékoztat a Stratégiai Információs Központ. A beteg 70 éves volt, cukorbetegséggel és magas vérnyomással is küzdött.
2020. március 22., 21:522020. március 22., 21:52
2020. március 22., 22:532020. március 22., 22:53
A koronavírus harmadik román áldozatánál március 19-én állapították meg a fertőzést, és a Piatra Neamț-i megyei kórházból a Iași-i, fertőző betegségeket kezelő kórházba szállították.
A járványügyi vizsgálatok megállapították, hogy a beteg nem utazott és nem érintkezett fertőzött személlyel.
Mint korábban megírtuk, vasárnap két beteg halt bele a koronavírus-fertőzésbe Romániában, az újabb esettel háromra emelkedett az áldozatok száma.

A Dolj megyei áldozat után újabb személy vesztette életét a koronavírus miatt Romániában. Az újabb beteg 74 éves volt és korábbi betegsége miatt dialízisre szorult. A koronavírussal is fertőződött beteget Bukarestben kezelték.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.