
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg – közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió.
2023. május 01., 18:092023. május 01., 18:09
A versenytanács tájékoztatása szerint valamennyi nagy áruházlánc úgy döntött, hogy csatlakozik az önkéntes megállapodáshoz, amely szerint
A statisztikai intézet adatai szerint a tej átlagos fogyasztói ára márciusban 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, a drágulás üteme több mint kétszerese volt az inflációs rátának, amely márciusban 14,5 százalékra lassult.
A kormány székházában, a miniszterelnök részvételével tartott április 11-i tanácskozáson állapodtak meg a feldolgozók és kiskereskedők, hogy
Az intézkedéssel elvileg a hazai tejtermelőket akarják a fogasztás ösztönzése révén támogatni, a Digi24 által megszólaltatott Ionuț Lulu, az egyik szarvasmarha-tenyésztő egyesület elnöke azonban azt állította, hogy
Nicolae Ciuca kormányfő azt követően ült tárgyalóasztalhoz a termelők, feldolgozók, nagykereskedők és áruházláncok képviselőivel, hogy a gazdaszervezetek a hazai tejtermelés ellehetetlenítése miatt tiltakoztak, azt állítva, hogy
Márciusban az erdélyi tejtermelők a Szilágy megyei Járaszurduk településen emésztőgödörbe öntöttek egy tartálykocsinyi tejet, tiltakozásul amiatt, hogy nincs vevő termékükre.
A szakma szerint ennek fő oka, hogy a román kormány kevésbé támogatja a gazdákat, mint más európai uniós országok.
A Digi24 szerint a román szarvasmarha-tenyésztők évi 73 eurós támogatást kapnak egy állat után, míg Bulgáriában 189 euró, más uniós államokban pedig több száz euró támogatás jár, így ott a gazdák olcsóbban tudják megvételre kínálni a tejet is.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
1 hozzászólás