Magyarországon bevezetik a választási feliratkozást

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Bevezetik az előzetes választási feliratkozást az országgyűlési választásoknál, erről a szeptemberben kezdődő ülésszakon dönt a parlament – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy a külhoni magyarok esetében a levélben szavazás általánossá tételét tartják ésszerű megoldásnak.

2012. július 29., 19:532012. július 29., 19:53

2012. július 29., 23:092012. július 29., 23:09

Orbán közölte: Magyarországon eddig az állam választói névjegyzéket állított össze, és saját adatbázisából indult ki. Ezt most megfordítják, így aki a választásokon részt akar venni, annak fel kell iratkoznia, és ha ezt megteszi, akkor a jelöltállítás első pillanatától kezdve minden információt, ajánlási lehetőséget megkap. Aki pedig nem akar részt venni, az kívül marad ezen, és őt nem fogják “zargatni\" választási akciókkal, az nem fog szórólapot vagy kopogtatócédulát kapni. “A nagy vita inkább azon van, hogy azok esetében, akik feliratkoztak, kötelezővé tegyék-e a részvételt” – mondta. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint több országban bevált gyakorlat a választásokra történő előzetes feliratkozás, nem sérül általa a demokrácia, ugyanakkor erősödik a választás komolysága, méltósága. Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva utalt arra, hogy több országban bevált gyakorlatról van szó. A francia rendszert példaként említve kiemelte: kockázatot nem jelent a bevezetése, ugyanakkor nagyon sok előnnyel jár. A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta a szavazatvásárlás lehetőségének csökkentését, valamint azt is, hogy az utolsó pillanatban meghozott és megalapozatlan döntéseket kiküszöböli. A Jobbik szerint előzetes regisztráció helyett az alapfokú iskolai végzettséghez kellene kötni a választójogot, hiszen „aki írni-olvasni sem tud, nem képes arra sem, hogy felelős döntést hozzon az ország vezetéséről”.

Karácsony Gergely, a Lehet Más a Politika frakcióvezető-helyettese közölte, az előzetes feliratkozás bevezetése elfogadhatatlan a demokraták számára. Szerinte nincsenek olyan nemzetközi példák, amelyek alátámasztanák a választási feliratkozást.

Ellenzi a kezdeményezést a Magyar Szocialista Párt is. A szocialisták szerint a Fidesz véget vetne a demokráciának; a döntés célja, hogy leszűkítsék a választáson részt vevők körét a lehető legkisebbre, leginkább a Fidesz támogatói körére. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) antidemokratikusnak tartja az előzetes választási regisztráció bevezetését, mert az szerintük – a választási rendszer eddigi átalakításával együtt – azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz ne veszíthesse el a választásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés