Az Európai Bizottság (EB) pénteken közzétett előrejelzése idén 1,6, jövőre pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol Romániának.
2013. május 05., 18:182013. május 05., 18:18
Az uniós testület szerint az ország költségvetési deficitje 2013-ban 4 százalék alatt, 2014-ban pedig 3,9 százalék alatt alakul majd. A munkanélküliség hét százalék alatt marad idén és jövőre, az infláció pedig 4,3 százalék lesz idén.
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős alelnöke a brüsszeli testület sajtótájékoztatóján jelezte, a húsz, eljárás alá vont tagállamból háromnak, Lettországnak, Romániának és Litvániának van egyértelmű esélye arra, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Emellett pedig két másik országnak, Olaszországnak és Magyarországnak is sikerülhet, ha tartja a költségvetés fenntarthatóságának irányát.
Az EB előrejelzése idén 3,0, jövőre pedig 3,3 százalékos GDP-arányos magyar államháztartási hiányt jósol, és Olli Rehn szerint további budapesti intézkedések kellenek a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez. Brüsszel a tavalyi 1,7 százalékos recesszió után az idén 0,2, jövőre 1,4 százalékos GDP-növekedést jelez előre Magyarország esetében.
A brüsszeli bejelentésre reagálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a magyar kormány méltánytalannak és tévesnek tartja az EB hiánypályára vonatkozó előrejelzését. „Mintha ismét kettős mérce lenne az Európai Bizottság értékelésében\" – fogalmazott Varga Mihály.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!