Magyarellenes pártot alapít Bogdan Diaconu

Egyesült Románia Párt (PRU) néven magyarellenes nacionalista pártot alapít Bogdan Diaconu, az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, aki csütörtökön azt is bejelentette, hogy kilép a PSD-ből.

Balogh Levente

2014. augusztus 21., 16:562014. augusztus 21., 16:56

„A pártból való távozásom tiltakozás az ellen, hogy kormányra emelték, és ott marasztalták az RMDSZ-t, mindazon érvek ellenére, amelyek nem csupán az RMDSZ kormányból, hanem a teljes romániai közéletből való kizárását is indokolják, mivel instabilitási gócot jelent, olyan tényezőt, amely tönkreteszi a nemzetiségek közötti együttélést, és közvetlen fenyegetést jelent a román állam integritására nézve” – mondta Diaconu.

Azt is közölte: a PSD-ből való kilépését az is indokolja, hogy elégedetlen annak politikájával. Mint kifejtette, új pártja célja az ország „visszaszerzése” lesz, az ugyanis jelenleg nem a románoké. Kifejtette: a „románul érzőket” várja az új pártba, amelynek doktrínája a nemzeti demokrácia. Szerinte a pártba több PSD-s és konzervatív párti honatya is átlép majd.

„A PRU-nak nincsenek ellenérzései a romániai magyar közösséggel szemben, tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat és az etnikumközi együttélést, de nem tűrheti a nemzeti terület szétszakítását, valamint azt, hogy a románokat saját országukban kisebbségivé és száműzötté tegyék” – mondta Diaconu.

A politikus az RMDSZ-t Románia rákfenéjének nevezte, amelyet szerinte Budapest irányít, Budapestet viszont a Romániát szétszakítani akaró Moszkva manipulálja. Szerinte az RMDSZ-nek nincs keresnivalója Romániában, ezért olyan jogszabályt kíván beterjeszteni, amelynek révén törvényen kívül helyezhetnék „a szélsőséges magyar szervezeteket.” Diaconu úgy véli, az RMDSZ a kormányon belülről, román költségvetési pénzeket felhasználva tör az ország egységére.

Diaconu még szerdán este a Facebookon jelezte: mivel az RMDSZ nem tesz le az autonómiáról, a PSD pedig arról, hogy közösen kormányozzon az RMDSZ-szel, a nyilvánosság előtt tisztázza, mi a véleménye „az RMDSZ által a terület autonómiáról szóló törvénytervezet révén román állam ellen a kormányon belülről indított támadással” kapcsolatosan. „Holnaptól (azaz csütörtöktől) a magyar szélsőségeseknek az RMDSZ-szel az élen lesz félnivalójuk. Tőlünk, akik Románia védelme érdekében egyesülünk!”

PSD-n belüli források szerint a soviniszta, magyarellenes kirohanásairól ismert Diaconut maga Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke figyelmeztette: vagy hagyjon fel a magyarellenes megnyilvánulásokkal, hogy ne élezze tovább a viszonyt az RMDSZ-szel, vagy lépjen ki a pártból.

Mint ismeretes, Diaconu az utóbbi években a PSD magyarellenességre „szakosodott” politikusa volt, szinte naponta jelentkezett olyan blogbejegyzéssel, amelyben a magyarokat, Magyarországot vagy az RMDSZ-t gyalázta (néhány éve náci horogkereszthez hasonlította a magyar címert), szeparatista törekvésekként próbálva beállítani az autonómiaigényeket, amelyek ellen törvénytervezetet is benyújtott a parlamentben.

Az RMDSZ az elmúlt hónapokban több ízben is jelezte a PSD vezetésének: a koalíciós nyugalom megőrzése érdekében fékezzék meg Diaconut. Csütörtökön Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke megerősítette: az RMDSZ kérte a PSD-t arra, hogy távolodjon el Diaconu idegengyűlölő megnyilvánulásaitól, amelyek teljesen ellentétesek egy demokratikus állam szellemiségével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés