
Augusztus utolsó két napjára a Gyimesekbe, pontosabban Hidegségre költözik a bukaresti MAGYARADÁS. Itt szervezik meg ugyanis a Túrós Puliszka Fesztivált, amelynek során a környék apraja-nagyja, de az elszármazottak is a csángó hagyományok előtt tisztelegnek.
2014. augusztus 18., 14:212014. augusztus 18., 14:21
Idén valóban múltidéző lesz ez a rendezvény: a 45 éves MAGYARADÁS termése legjavát viszi el a térségbe. A szabadtéri előadás az egykori Kalákák mintájára épül, a kivetítőn látható valamikori táncház újraéled a hidegségi Fatányéros panzió udvarán.
Fellépnek a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai, valamint a gyimesközéploki hagyományőrzők és a meghívottak: Kallós Zoltán, Simonffy Katalin, Györfi Erzsébet, Pávai István, Szalay Zoltán, László Csaba, András Mihály, a Zakariás testvérek, Papp István (Gázsa), Tankó Eszter, Kicsi Kótáék, a Zerkula együttes, valamint a Budapesti Zeneakadémia Népzene és Néptánc Tanszékének diákjai és tanáraik.
Az egybegyűltek szüleiket, nagyszüleiket, dédszüleiket láthatják viszont az óriásképernyőn; csángó lakodalom és számos egyéb gyimesi szokás tárul évtizedek után ismét a közönség elé.
Vasárnap aztán elkészül a születésnapi puliszka is. A fesztivál tematikájával összhangban torta helyett túrós puliszkával köszöntjük a 45 éves magyaradást. Szeretettel várunk mindenkit, jöjjenek el, ünnepeljenek velünk!
A Román Televízió bukaresti Magyar Adásának szerkesztősége.
(X)
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!