
Továbbra is folytatja a románokkal szembeni munkaerő-piaci korlátozások feloldása elleni kampányát a The Daily Mail és a Daily Express című brit napilap.
2013. november 04., 18:382013. november 04., 18:38
2013. november 04., 18:382013. november 04., 18:38
Előbbi szerint a bevándorlásban segítő irodákat elözönlötték a román érdeklődők, akik az iránt érdeklődnek, hogyan férhetnek hozzá a brit szociális rendszer juttatásaihoz. A lap emlékeztet: januártól a román és a bolgár állampolgárok korlátozás nélkül beléphetnek Nagy-Britanniába, és ugyanúgy kérhetnek szociális támogatást, mint bármely más európai uniós tagállam polgára. Egy ilyen iroda romániai születésű vezetője, Adrian Pop a lapnak elmondta: egyes roma családok akár hét-nyolc gyerekkel is érkezhetnek, és havi háromezer fontot is kérhetnek, ezért pedig a legnagyobb felelősséget a brit szociális rendszer viseli. A lap brit képviselőket is megkérdezett a témában, akik szerint az egyetlen módszer a román és a brit bevándorlási hullám megállítására az, ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból. A The Daily Express arról ír, hogy maguk a már a szigetországban élő románok sem szeretnék, ha még több honfitársuk érkezne. Egy 24 éves román férfi a lapnak úgy nyilatkozott: már most is nehéz munkát találni, a korlátok feloldása pedig tovább nehezítené a helyzetet. Egy 27 éves román nő ugyan úgy véli, hogy a szigetországban letelepedett románok számára biztosítani kell a munkavállalás jogát, de több román állampolgárt már nem kellene beengedni.
Mint ismeretes, december 31-én jár le a román és bolgár állampolgárokkal szembeni brit munkaerő-piaci korlátozás, azonban számos politikus attól tart, hogy az országot elözönlik a két balkáni ország polgárai, akik csupán a szociális juttatásokat szeretnék kihasználni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!