Lojalitást vár el a magyaroktól Corlățean

Románia többi polgárához hasonlóan szeretne jobb életet biztosítani a magyaroknak is, de lojalitást vár el tőlük – mondta Titus Corlățean külügyminiszter egy, a bukaresti közszolgálati televíziónak adott interjúban.

Krónika

2014. április 10., 18:552014. április 10., 18:55

2014. április 10., 18:552014. április 10., 18:55

Corlățean (képünkön) a szerda esti interjúban nagy veszteségnek nevezte a kétoldalú kapcsolatok számára Martonyi János magyar külügyminiszter visszavonulását, és úgy vélekedett, hogy utódjának nem lesz könnyű dolga, mert ugyanolyan magas szinten kell majd tartania a két ország közötti „kiváltságos” párbeszédet.

Kifejtette, a magyar–román kapcsolatok jövője szerinte azon múlik, előnyben részesíti-e az Orbán-kormány a „pozitív” elemeket a Jobbik által megjelenített „kísértésekkel” szemben.

„Mi nyitottak vagyunk, de látva, mennyire megerősödött egy szélsőséges, euroszkeptikus párt – a Jobbikról beszélek – szeretném leszögezni: arra senki ne számítson, hogy a román hatóságok elfogadnak majd olyasmit, amit a Jobbik művelt a kampány idején. Szélsőséges megnyilvánulásokat nem tűrünk, és ezek ellen határozottan fellépünk” – jelentette ki Titus Corlățean.

Felidézte, hogy évekkel korábban, amikor mindkét országot baloldali kormány vezette, sikerült megkötni egy olyan alapszerződést, amely lehetővé tette a kereskedelmi kapcsolatok bővítését, kölcsönös beruházásokat, a határ menti infrastruktúra fejlesztését.

Arra a kérdésre, hogy mit kezdenek majd a román hatóságok az olyan vitás kérdésekkel, mint a székelyföldi autonómiatörekvés, amelyet Budapest is támogat, és amely „utcai zavargásokhoz” vezetett Marosvásárhelyen, Corlățean azt mondta: Marosvásárhelyen (a Székely Nemzeti Tanács március 10-i autonómiatüntetésén – szerk. megj.) provokátorok szították a kedélyeket, de ő azt tartja a legfontosabbnak, hogy most  az RMDSZ is tagja a bukaresti kormánykoalíciónak.

„Az a fontos, hogy itthon, a koalíciós pártok szintjén beszéljük meg a dolgainkat, nem Budapesten. Nekünk kell eldöntenünk, milyen közigazgatási felosztás, decentralizációs képlet jobb a román állampolgároknak, az itt élő románoknak, magyaroknak, németeknek. Az etnikai alapú területi autonómiáról szóló mesékben még a Hargita és Kovászna megyei műveltebb magyarok, a politikusok sem hisznek, mert egy ilyen entitás gazdaságilag egy hónapig sem lenne életképes” – állította a román külügyminiszter.

Arra a műsorvezetői közbevetésre, hogy az RMDSZ-en kívül a magyarságot más pártok is képviselik, Corlățean azt mondta, más – adott esetben szélsőséges retorikájú – alakulatokkal ellentétben az RMDSZ-nek az kölcsönöz legitimitást, hogy minden ciklusban beválasztják a parlamentbe.

„Mi szeretnénk jobb életet biztosítani az ország minden lakosa számára, a magyarokat is beleértve, de úgy, hogy lojális polgárai legyenek Romániának” – szögezte le Titus Corlățean külügyminiszter.

Sajtóértesülések szerint egyébként Martonyi helyét mintegy fél évig Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, igazságügy-miniszter foglalhatja el, azt követően ugyanis EU-biztossá kívánják jelölni.

Markó Béla: aggasztó a Jobbik előretörése
Aggodalmának adott hangot Markó Béla RMDSZ-es szenátor, a szövetség korábbi elnöke a Jobbik térnyerése miatt a magyarországi választások nyomán. „Romániában is volt ilyen időszak, amikor a Nagy-Románia Párt (PRM) 2000-ben több mint 20 százalékos eredményt ért el. De jelenleg egy ilyen irányzat magyarországi jelenléte egyáltalán nem segít nekünk” – nyilatkozta a politikus csütörtökön az RFI rádiónak.
Szerinte a térségben nem egyedülálló a jelenség, Romániában és Ukrajnában is újjáéledőben van a nacionalizmus és az ultranacionalizmus. Rámutatott: ennek egyik oka az, hogy még az EU-ba belépett országok sem voltak képesek megoldani a nemzetiségi kérdéseket. Markó szerint Magyarországon olyan politikai erőkre van szükség, amelyek képesek a párbeszédre, és a jószomszédi viszonyt választják, a nemzetiségi kérdést pedig együttműködés és közeledés útján kívánják megoldani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés