
Az év végéig liberalizálják a hazai kitermelésű gáz árát az ipari fogyasztók számára – derült ki az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) rendeletéből, amelyet hétfőn tettek közzé a Hivatalos Közlönyben. A hatóság minden fogyasztót figyelmeztet: év végéig döntenie kell, melyik szolgáltatóval kíván szerződést kötni.
2014. október 28., 20:312014. október 28., 20:31
A vállalatoknak a gázszolgáltatókkal kell megállapodniuk ezentúl a gáz áráról, azt államilag nem szabályozzák. A gázszolgáltatóknak kötelességük tájékoztatni ügyfeleiket a választás lehetőségéről.
A háztartási fogyasztók számára a kormány eredetileg 2018-ig vállalta a gáz árának liberalizálását, de szeptemberben kitolta két és fél évvel ezt a határidőt, 2021 július 1-éig.
Mint ismeretes, a kormány még 2012-ben állapodott meg nemzetközi hitelezőivel erről az ütemtervről, amelyet most ősszel felülvizsgáltak. Az energiaügyi minisztérium indoklása szerint a gázárszabályozás feloldása azért nem indokolt a lakossági fogyasztók esetében, mert az elmúlt két évben a gáz fogyasztói ára 16 százalékkal emelkedett, ami nem arányos a lakosság jövedelmének növekedési ütemével.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!